Postit!

Mikroagressziónak számít bármilyen olyan nem-fizikai agresszió, mely különböző etnikai csoportok, kultúrák és nemek között fordul elő. Azért is tartják különösen károsnak, mert az elkövető gyakran apróságként értékeli, nem érzékeli jelentőségét, pedig igen mély nyomot hagyhat abban, akire irányul.

Sok IFES-es diák és munkatárs szenved el ilyen jellegű támadásokat. Lehet szó egy lányról, akit a professzor és férfi diáktársai ignorálnak vagy az órai beszélgetések során nevetségessé teszik, lehet egy etnikai kisebbséghez tartozó valaki, akit a hatóságok különböztetnek meg hátrányosan, például úgy, hogy nem adnak ösztöndíjat vagy útlevelet, amikor el szeretne utazni.

A palesztin diákok szinte naponta átélik a mikroagressziót. Az egyik ilyen incidens akkor történt, amikor 2013 nyarán a lengyelországi IFES Europe Student Leadership Formación konferenciáról jött haza egy diák, és Ciszjordániába menet egy izraeli ellenőrzési ponton haladt át. Miután átadta útlevelét, várt. Egy óra elteltével két izraeli katona jelent meg. Amikor a vízum alapján kiderült, hogy a diák Lengyelországból jön, azt mondták, biztos azért ment oda, hogy megnézze, hol ölték meg a zsidókat. „Te is zsidókat akarsz ölni” – vonták le a következtetést. Ezután visszaadták az útlevelét a személyi igazolványa nélkül. Amikor kérte a személyijét, azt mondták, azt nem vették el. Pár órányi várakozás után újra megjelent a két katona, kezükben a személyi igazolvánnyal, de aztán zsebre csapták, és újra azt állították, hogy nincs náluk. Az idősebb katona a fiatalabbhoz fordulva ezt mondta: „Látod, így bánunk mi a palesztinokkal.” A diák végül az igazolványa nélkül ment el.

A közel-keleti és nyugat-afrikai régió titkára, Jamil szerint nehéz dolog ezekkel a diákokkal leülni a mindennapi életükről beszélgetni, nehéz ilyenek történeteket hallani. Sokszor előfordul, hogy konferenciákra utazva napokig kell várni arra, hogy az izraeli katonák átengedjék őket a határon. Sőt még akkor sem lehet abban biztos az ember, hogy megérkezik vagy épségben hazatér, ha csupán Ciszjordániába megy el egy Biblia-tanulmányozásra vagy vezetőségi ülésre. „Nagyon nehézzé teszi a palesztin és izraeli keresztyének közötti kapcsolatot az, hogy gyakran a nemzeti vonal erősebb, mint a lelki. Kérjük a nyugaton élő keresztyéneket, hogy imádkozzanak arab keresztyén testvéreikért, akik gyakran egyedül érzik magukat, és ítéljék el, tiltakozzanak, utasítsák el, ami [itt] történik.” Az egyik palesztin területen dolgozó munkatárs hozzáteszi, hogy „imádkozzunk a Szentföldön lévő konfliktusokért, hiszen az emberek békében szeretnének élni. Imádkozzunk, hogy azok, akik agresszió áldozataivá válnak, meggyógyuljanak. Imádkozzunk azért, hogy az elnyomottak ne úgy reagáljanak, mint elnyomóik, hanem inkább Krisztus szeretete formálja át őket.”

Az örök elégedetlen magyarok talán egy-egy ilyen történet elolvasása után kevésbé fognak hőzöngeni az itthoni állapotok miatt. Pál arra tanít, hogy legyünk elégedettek (ld. 1Tim 6,6-8). Ha szétnézünk a világban, és látjuk, hogy egyes emberek és egyes diáktársaink min mennek keresztül, kicsit talán abbahagyhatjuk a sírást.

Kíváncsi vagy az eredeti bejegyzésre? Olvasd el itt!

Facebook kommentek

komment