Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Monthly Archives / május 2015

Hogyan (ne) legyünk MEKDSz-esek

Diákkör, tökjó közösség, táborok, vagy akár ezek összefonódása – kinek miről híres a MEKDSz. Ármin arról ír, hogyan változott „csak mi vagyunk, egynéhányan”-szemlélete a MEKDSz-t összetartó nagy családnak tekintő elképzeléssé. „In a relationship with MEKDSz” – olvassátok szeretettel a Postit! blog 100. bejegyzését!

0

Világ keresztényei, egyesüljetek!

Közeledik a szorgalmi időszak vége, így lassan a Postit! is elmegy pihenni, a diákok pedig felkészülnek, hogy nyári álmukat aludják. Ám vannak, akiknek igencsak mozgalmas lesz a nyaruk. Négyévente kerül sor az IFES-világtalálkozóra, ami nagyszerű lehetőség arra, hogy diákok, szeniorok, munkatársak, támogatók és vezetőségi tagok szerte a világból találkozzanak.

0

A Bibkör-tábor élete képekben

Mit nekünk egyetemi kapuzárás, rövidesen elérkező nyári szünidő? A debreceni agrárosok, mint minden évben, idén júliusban is megrendezik Biblia-körös táborukat, hogy a hosszú szünet alatt is tudjanak találkozni. Eddigi tapasztalataikról Icust és Petit kérdeztem, akik a részletekről sok színes szemléltető „ábrával” láttak el – íme, a mindenre képes beszámoló.

0

Az elveszett ereklyék fosztogatói

A népszerű sorozatnak, ha címe nem is, tematikája biztosan illene a SOTE Egészség- és Általános Orvostudományi Karainak diákköröseire. Közös piknikezésük alkalmával ugyanis akadt jó néhány dolog, ami, mint a tékozló fiú, „elveszett és megtaláltatott” (Lk 15, 24).

0

TársasjátékFügés

„Szép május, jöjj, hogy ébreszd a fáknak ágait!” – így vágyódik Mozart a tavasz után. A Corvinus Egyetem Füge diákkörösei kiváltságos helyzetben vannak, hiszen mindennap a Budai Arborétum virágzó közegébe léphetnek be. Ide hívták el diáktársaikat együtt játszani az egyetem és a MEKDSz berkeiből.

0

Füves dicsi

Mindig tanul az ember valami újat. Például azt, hogy Antigua egy kis közép-amerikai szigetország, ami az Atlanti-óceán és a Karib-tenger találkozásánál fekszik. És hogy itt is van diákkör. Az UCCF Antigua diákjai évente megrendezik a Worship on the Lawn [Istentisztelet a gyepen alias „füves” dicsőítés] elnevezésű rendezvényüket az állami egyetem területén.

0

A szerelem és ami mögötte van

Jázmin* évekig titokban gyakorolta keresztény hitét, mivel ahol ő él, ott ezért halál járna. Apja egy politikailag fontos pozíciót birtokolt, s eldöntötte, hogy a helyi mufti fiához adja hozzá a lányát. Jázminnak nem volt választása, el kellett fogadnia ezt.

0

Muszlim-keresztény párbeszéd

Ez a hír ugyan kétéves, aktualitása ma is van: Dubajban ötödik alkalommal rendezték meg a Muszlim-Keresztény Párbeszédet. Ezt a programot az ottani diákkörösök szervezik kétévente, szerettek volna ugyanis egy olyan platformot létrehozni, ahol keresztények és muszlimok barátságos közegben tudnak beszélni hitükről. 2013-ban a fő téma egy muszlim diákok által választott kérdés volt: Hogyan nyerhetünk bűnbocsánatot egy szent Istentől?

0

Kiürült a kamatkamra

Jó nagy halat fogott a BGF Pénzügyi és Számviteli Karának diákköre, a BiGFish. Nemrég ugyanis Gyura Gábor MEKDSz-es szeniort, az MNB Szanálási Főosztályának vezetőjét hívták meg előadást tartani arról, hogy létezik-e etikus bankrendszer. A részletekről a szervezőket: Könczöl Kingát és Kerekes Zsoltot kérdeztem.

0

Nahát… Tényleg?

Tudjátok, vannak azok a mondatok, amik azzal kezdődnek: „Ön tudta, hogy…?”, vagy épp: „Hallotta már…?” – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BUSz diákköre konferenciát szervezett Vissza a valósághoz címmel, ahol amellett, hogy végig az evangélium, az intelligens és szerető Isten állt a fókuszban, annyi érdekes információval láttak el, hogy nem győztem elsatírozni a fent említett kérdő mondatok záró írásjeleit.

0