Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Posts Tagged / kreatív evangelizáció

Fészekmeleg Discord

Nem! Nem lehet minden karanténsztorinak az a vége, hogy de Isten mindörökké hű marad, és boldogan éltek, míg… Vissza nem állt a világ a régi kerékvágásba? Egy olyan diákkör, ahol a Hallgatózó nevű, babzsákokkal teli szobába csüccsennek körbe lányok-fiúk esténként zárásig az egyetemen, színes filcekkel jegyzetelik a diákkör bölcsességeit, néha közösen sütnek, kávéházat szerveznek az […]

0

Kreatív evangélizáció szerte e világon (III. rész)

Ahogy korábban említettük, amikor a kreatív evangélizációról cikket megírtuk (ill. lefordítottuk), nem gondoltuk volna, hogy egy háromrészes trilógia lesz belőle. Valahogy úgy jártunk, mint Tolkien a Gyűrűk urával. Erős a hasonlat? Sebaj. Következzen a befejező rész: Az evangélizáció visszatér.

0

Kreatív evangélizáció szerte e világon (II. rész)

Folytatjuk a kreatív evangélizációkat bemutató cikksorozatunkat. (Az első cikknél még mi sem tudtuk, hogy ebből sorozat lesz.) Az IFES Innovation elnevezésű kezdeményezésének célja, hogy bátorítsa a diákokat arra, hogy minél kreatívabb módon osszák meg az örömhírt, és ezeket a történeteket osszák meg egymással. Nézzük, hogy Kolumbiában, a Fülöp-szigeteken és Cipruson mivel rukkoltak elő diáktársaink.

0

Az olasz meló

Nem vagyok random. Sőt! De tavaly tavasszal jó dolgomban fogalmam sem volt, hogyan válasszak az Erasmusos úti célok közül. Ezért hát rágugliztam az IFES honlapjára és ráböktem Veronára… 

0

Kreatív evangélizáció szerte e világon

Egyik célunk a Postit!-tel, hogy olyan történeteket osszunk meg szerte a világból a diákmozgalmak és diákkörök életéből, melyek inspiráló hatással lehetnek ránk is. Íme 5 kreatív evangélizációs projekt Panamából, Brazíliából, Albániából, Spanyolországból és Ghánából. 1) CEC Panama: ünnepeld az identitásod 2017-ben a CEC Panama mozgalomból néhány diák Nargana szigetére utazott, hogy kétnapos műhelymunkát tartson egy […]

2

Did you know, hogy néz ki egy angol Szabad-Napok?

IFES nagytestvér, jóvoltából négy diák elment tanulmányi kirándulásra evangélizációs események hetét hospitálni. Ketten Aberystwthbe, ketten Falmouthba. Ezekről az élményeikről számoltak be a legutóbbi diákkörvezetői találkozón, amiből a legfinomabb falatokból nektek is jut. (Eszti, Aberystwth) – Már második nap azt éreztem, mint aki hazaérkezett! Pedig volt -12fok is, és naponta 3 évszaknyi időjárás természete bontakozott ki, […]

0

Engedjük ki az Oroszlánt a ketrecből!

Nem kell levéltárakat kutatnunk, évszázados forrásokat elemeznünk ahhoz, hogy diákseregek mindent és mindenkit mozgósító tevékenységeinek nyomaira bukkanjunk. Úgy hiszem, hogy komolyabb statisztikai alátámasztás nélkül is kijelenthetjük: Európa történelme során a legtöbb mozgalom a felsőoktatásban részt vevő diáksághoz kapcsolható. „Az egyetemista egy külön állatfaj!” – hangzott egyszer mellettem a villamoson, nem éppen derűs hanghordozással.

0

Akkora ajándék, hogy be sem fér a fa alá

A karácsony nemcsak a giccs legitimációjára jó alkalom, hanem arra is, hogy hathatós jelenlétünkkel hívjuk fel Krisztus jelenvalóságára a figyelmet az egyetemen. Ebből a célból több diákkör is hegyeket mozdított, beadandó-, zh- és vizsgaidőszak ide vagy oda.

0

Kezdetben vala…

Alfahím, Alfa Romeo. Sinα, cosα. Alfa-hullámok, alfa-sugárzás, alfa-generáció. Alfa és Omega. Nyelvünkbe ékelődik a görögből származó, és valaminek a kezdetét, kiválóságát jelölő ἄλφα. Biztos eszedbe jut még egy csomó dolog, amivel kiegészíthető a felsorolás. Pl. az Alpha-kurzussal.

0

Villámcsődület és evangélium

Idén úgy döntöttünk, a kiruccanást egybekötjük egy kis flashmobbal, a Rend Collective My Lighthouse c. számára előadott tánccal. Két órája volt a csapatnak a gyakorlásra…

0