Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Monthly Archives / március 2017

Nága trén indovinelló

Mi a közös a Bakos-szótárban és a tavaszi MEKDSZ beVezető hétvégében? Még nem kaptuk meg ugyan az engedélyt az Idegen szavak és kifejezések szótárának bővítéséhez, de amint végigfutunk a hivatalos procedúrán, már publikáljuk is az idei tréninghétvégénk résztvevőinek definícióit a beVezető hétvégére! De csak most, csak Nektek, íme, némi előzetes 🙂

0

Hajrá, Kolumbia! Hajrá, magyarok!

A Mint csillagok a világban egy bizonyságtétel-sorozat arról, mit és hogyan cselekszik Isten a világban a diákok által. Annak ellenére, hogy mi, diákok keveset tudunk és keveset tapasztaltunk még, eszközök lehetünk Isten kezében ezen a földön.

0

Van élet a MEKDSZ-táborokon túl!

Szeretjük, amikor a MEKDSZ-diákkörök izgalmas, kreatív ötletekről, evangelizációs lehetőségekről, új tagokról, vagy épp az aktuális nehézségekről számolnak be az össznépi MEKDSZ-dzsemborik (a Téli Tábor és a Grund) alatt. Azonban miért ne oszthatnánk meg ezeket egymással az év több napján is?

0

ZAKirándulás

Próba, gyakorlás, előadás, koncert, tanulás, utazás, rohanás, későn fekvés – majd az egész elölről: próba, gyakorlás, előadás… Ha a villamosok, vonatok és a mókuskerék monoton zakatolása közepette teret is kaphat az alkotás, megelevenedhet egy-egy hangszer vagy hangszál, és a zenész lelke, szelleme egyaránt töltekezhet is

0

Nincs kétség: van egység

Napjainkban úgy tűnik, hogy ismét előtérbe kerülnek nemzetiségi konfliktusok – legalábbis a világ nyugati felén. Persze nemzetiségi konfliktusok mindig is voltak (lásd például: Jn 4,9, és ahogyan ezt megélték az akkor még kissé éretlen tanítványok: Lk 9,51-54), de az elmúlt évek migránshulláma, illetve a részben emiatt megerősödő szélsőjobboldali pártok, valamint az amerikai elnökválasztás következtében újra kiéleződött […]

0

Hármasban se rossz

Drogó fia, Zsákos Frodó (50) végül Csavardi Samuval és Tuk Peregrinnel, ismertebb nevén Pippinnel indul Útnak a Végzet-katlan felé. A Postit! szövetsége is 3 tagot tömörít idén tavasztól. Rövid összefoglaló a készülő krónikából. A szerepeket még nem osztottuk el 🙂

1

Mert a tanítók is tanítványok

Bár már a 2015-ös év folyamán megindult a mozgolódás a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán (erről írt is a Postit!), az arculat kialakítása, a missziós elképzelések tisztázása idén februárban történt meg. Megalakult a KREta Kör! De csak ne olyan hevesen! Essen most néhány szó az első krétavonásokról…

0

Ezt nem úszod meg szárazon!

Úszni. Úszni pénzben, sikerben, gazdagságban. Úszni örömben, úszni boldogságban. Úszni az árral, vagy épp árral szemben. Ha valami elúszott, annak már lőttek – az alkalmat elszalasztottad. Ha valami beúszik a látóteredbe, a figyelmed kívánja. Nekem annak idején ilyen volt Kaposvár. Pécsről egyenest odáig tempóztam.

0