Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Ezt nem úszod meg szárazon!

0

Funny-Swimming-Polar-BearÚszni. Úszni pénzben, sikerben, gazdagságban. Úszni örömben, úszni boldogságban. Úszni az árral, vagy épp árral szemben. Ha valami elúszott, annak már lőttek – az alkalmat elszalasztottad. Ha valami beúszik a látóteredbe, a figyelmed kívánja. Nekem annak idején ilyen volt Kaposvár. Pécsről egyenest odáig tempóztam.

Fülest kaptam tavaly ilyenkor, hogy „a Kaposvári Egyetemen van egy keresztény csajszi”. Persze, biztosan nem csak egy van, de egyről tudtunk, akit talán érdekelt volna valami „basic MEKDSZ stuff” – azaz a diákkör-alapítás. Felhívtam, aztán kiderült, hogy már van ott egy IKEA – és ráadásul két másik leányzóé a kápolna kulcsa, akik hétről hétre megnyitják a teret Isten Kaposvári Egyetemének Alakulata számára. Háttértámogatók: az egyetemi lelkészség és Miklós atya.

Akkor végtére is van-e itt bármi feladatom? Na, ekkor már háton úszott a dolog, a látóteremből visszafelé. Egészen ősz végéig, míg Bori és Dóri azt nem mondták, hogy a jövő félévük a szakmai gyakorlaté, és nem tudnak fizikailag jelen lenni Kaposváron. Ki lesz vajon az új „kulcsember”? Becsatlakoztam az imájukba, hogy legyen utánpótlás.

Bori az idei téli táborba már Regivel érkezett. Aki korábban – „kéne valami keresztény dolog az egyetemen” – a misszióról beszélgetett konzulensével, Arnolddal. Aki korábban a kaposvári evangelizációért imádkozott egy barátjával. Az imák összeértek, közös ötletelésbe olvadtak, s így született meg végül az Alpha-kurzus a MEKDSZ színeiben, melynek hétfőn volt az első alkalma „Kicsoda Jézus?”-gondolattérképpel és Szentföld News-zal. S hogy ki mindenki fog össze az ügy érdekében? Egy baptista elöljáró, a feleségével karöltve, egy hitgyülis lelkipásztor, egy katolikus atya és a helyi metodista lelkész. Köszönet mindannyiuknak!

KE_Alpha_plakat

Az események alakulásának nyomon követőjeként persze úszkálok, mint hal a vízben. És nem is akárhogy! Sári instruál, próbálom követni. Ő pécsi diákkörös és úszóedző; férjével, Salival láttak vendégül legutóbb, mikor a pécsi MEKDSZ-ben jártam. Üdítő volt tőlük, ilyen remek hátszéllel úszni Kaposvárig. De a pécsi sztorit majd egy másik Postit!-cetlin. Nem ússzátok meg szárazon! 🙂


A MEKDSZ-ben a Corvinus diákköre is alpházik, Regi tőlük is tanult, nézd csak! A képek forrása ez az oldal.

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?