Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

ZAKirándulás

0

Próba, gyakorlás, előadás, koncert, tanulás, utazás, rohanás, későn fekvés – majd az egész elölről: próba, gyakorlás, előadás… Ha a villamosok, vonatok és a mókuskerék monoton zakatolása közepette teret is kaphat az alkotás, megelevenedhet egy-egy hangszer vagy hangszál, és a zenész lelke, szelleme egyaránt töltekezhet is – semmi sem pótolja azt a feltöltődést, melyet az ember a Teremtő szenvedéllyel megalkotott természetének szemlélése közben szerezhet. Főleg, ha ezt társaságban teheti, s az élményt megoszthatja másokkal is!

Bizonyára erre a következtetésre jutott a Zeneakadémia Fúga-körének két diákkörvezetője – Bolyki Sára és Gál Márti is. Március 15-én ugyanis immáron harmadszor rendeztek túrát, nyitott diákköri alkalmat a Pilisben.

dunakanyar

A kirándulás ötlete már tavaly szeptemberben is felmerült, hiszen a vénasszonyok nyara az őszi hónapokban is sok embert csalogat a természetbe. Meg is szervezték az első, Biatorbágy környéki barangolást. Oly nagy sikerrel, hogy aztán a zimankónak fricskát vetve hét fős csapattal decemberben ismételtek a Prédikálószéknél.

Holdvilág-árok

Fotó: Capras Viktor

Március 15-e, ami idén szerdára esett, kiváló alkalomnak bizonyult egy újabb kirándulás nyélbeütésére. A lányok nem is haboztak sokáig, szóltak Nagy Ádámnak és Justin Laurának – akik az előző túrák megtervezésében is segítségükre voltak –, és egy egész napos túra folyamán bevették a Holdvilág-árkot. A túra ezúttal is nagyszerűen sikerült!

Fúga-kirándulás

Fotó: Capras Viktor

A jövőben továbbra is terveznek még hasonló alkalmakat, ahova szeretnének minél több embert elhívni – hívőt és keresőt, tagadót és érdeklődőt egyaránt, hogy a bizonyság szemmel látható, kézzel tapintható lehessen az Isten-kéz alkotta csodálatos természetben – és a Szellem-formálta társaságban.

„Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.” (Máté 6,28-29)


A teljes fotóalbumért katt ide!

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?