Mikor is kezdődik egy tábor?
Sokan azt hiszik, hogy a tábor akkor kezdődik, amikor a helyszínen regisztrálsz. Ez most nem csak azért nem volt igaz, mert technikai okok miatt az első nap nem volt lehetőség regisztrálni, hanem azért is, mert a tábor igazából az elindulással kezdődik. Sőt, ha nagyon kukacoskodni akarok, akkor a táborra már jóval annak kezdete előtt lehetett készülni (szponzorok gyűjtésével a futamra – amiről később lesz szó), de azért az még nem a tipikus tábor-feeling. A következő kis szösszenetben elmondom, hogy miért is érdemes mekdsz táborba járni (igazából csak azt írom le, hogy én hogyan éltem meg a tábort, de éppen azért szeretek ezeken részt venni, mert mindegyik a maga módján különleges).
Az út odafelé
Levi megáll a házunk előtt a kis Suzukijával. Az ő cuccai már bent vannak, az enyém után pedig vakarjuk a fejünket, hogy hogy fér be ide még két ember a cuccaival együtt? Pedig elméletileg 5 személyes a kocsi. Végülis úgy döntünk, hogy hit által elindulunk, hiszen tudjuk, hogy Istennel nincs lehetetlen.
Kelenföldön találkozunk Dórival és Hangával, akik velünk utaznak. Hamar megállapítjuk, hogy legközelebb úgy érdemes szervezni az utazást, hogy minden autóshoz biztosítsunk egy logisztikai mérnököt (vagy legalább egy hallgatót, és ha már ott van, jöhet mekdsz táborba is). 😁Nagyjából az ötödik percben már ki is alakul a vita, hogy ott helyben menjünk-e el pisilni, vagy majd út közben egy benzinkútnál, ha sürgős lesz, hogy ne veszítsünk annyi időt. Végül, mikor már bőven vesztettünk a vitával annyi időt, ami alatt el is végezhettük volna a dolgunkat, inkább elindultunk. Egy közös topjoyozással indítottunk, megalapozva a leendő út baráti hangulatát, majd miután mindenki megismert mindenkit, szóba kerültek a szolgálati területek, ki mivel készült (ami publikus persze), ki mit vár a tábortól, kinek milyen a diákköre, ki mit tervez a következő félévben, aztán azon kaptuk magunkat, hogy már ott is vagyunk Somogydöröcskén, táborra készen, szolgálatra rendelkezésre állva.
Első nap
Első között érkeztünk meg. Ahogy egyre többen érkeztek, egyre több volt az ismeretlen arc – és persze az ismerős is. Mind a kettőnek örültem. Jó volt újra látni azokat, akikkel csak egy-egy tábor alkalmával van lehetőségem találkozni, de jó látni új embereket is, mert ez azt jelenti, hogy a mekdsz nem lett egy belterjes közösség, sikerrel haladunk előre kitűzött célunkkal, ami nem más, mint hogy hirdessük az evangéliumot az egyetemeken! Amíg vártuk, hogy történjen valami érdemleges, játszottunk, Már itt is elkezdődött az ismerkedés, hiszen többen is becsatlakoztak, akiket nem ismerünk, vagy csak egy-két ember ismert.
A táborban kiscsoportvezetőként vettem részt. Az első nap egy fél órás blokk volt biztosítva arra, hogy egy kicsit ismerkedjünk a kiscsoportokkal. Ezt az időt jócskán túlléptük, de még így sem érzem azt, hogy minden belefért, amit szerettünk volna – de már nagyon fáradt volt mindenki (kivéve persze a csoportvezetőket, mi még nyomtuk volna). 😊
„Rossz idők, szép napok”
Ha minden eseményt aprólékosan le kellene írnom, akkor lehet, hogy ezt a cikket adnám be diplomamunkaként (csak bele kellene magyaráznom, hogy hogyan kapcsolódik a metallográfiához, de mint fentebb írtam, Istennel nincs lehetetlen)! 😁
Komolyra fordítva a szót: nehéz lenne egy-két programot kiemelni, de a programokból egy-egy gondolatot megfogni talán annál egyszerűbb.
- Plenáris: Tetszett a humoros megközelítés. Emlékezetes volt, amikor József történetét úgy olvasta fel az előadó, hogy Jákób feleségei „gólokat számoltak”, tehát, hogy kinek mennyi és milyen nemű gyermeke született. Vagy amikor a felesége elmondta, hogy összecsomagolta a gyereket és ráült. 🤣 Tudom, nem ez volt a lényeg, de akkor is megmaradt bennem. Bezzeg a vizsgatételek!!! 😁
- Műhelyek: Brigi műhelyén voltam, zanzásítva a lényeg: 3 dolog határozza meg a sorsodat: a környezeted, a genetikád és TE magad. Mert dönthetsz úgy, hogy teszel az ellen, amire hajlamos vagy. Ami itt még számomra meghatározó volt, hogy felmerült, hogy amikor a skizofrén személyek káromkodó hangokat hallanak, az nem lehet-e démoni megszállás eredménye. E téma kifejtésére nem volt lehetőség a műhely keretein belül, de utána sokan maradunk, hogy beszélgessünk a témáról – vagy éppen csak hallgassuk az érvek egymásnak ütközését.
- Grill a Christian: Sok volt a kérdés, kevés volt az idő, és kényelmetlenek voltak a székek. Korábban már találkoztam hasonló műfajjal, egyrészt az előző mekdsz táborban, másrészt más címszó alatt (Szólj be a papnak) már vettem részt hasonló esteken. Mindenesetre jó volt hallgatni a különböző megközelítéseit ugyanannak a kérdésnek. Ami a leginkább megmaradt, hogy arra a kérdésre, hogy „Szabad-e egy kereszténynek perverz vicceket elsütni?” az volt az első válasz, hogy „A zsidóknak zsidóvá, a perverzeknek pervezzé lettem”. 😆
- Asztali beszélgetések: Eszméletlenül jó kérdések voltak! Nem győzem hangsúlyozni Gabinak a helyszínen, az aftertáborban, de még itt is hangsúlyozni, hogy NAGYON JÓ KÉRDÉSEK VOLTAK!!! 15 perc volt egy-egy kérdéskörre, de órákig is el lehetett volna ezekről beszélgetni. A szűk keresztmetszet az idő volt, de vittem magammal a kérdéseket és másokkal, máshol is beszélgettem ezekről. Azt mondtam már, hogy nagyon jó kérdések voltak? 😁
- Túra: Éppen megfelelő volt. Csütörtökön már igencsak igény volt egy kis érdemi mozgásra a sok ülés után (jó, voltak, akik elmentek futni reggel 7-kor, de a nem mazochistáknak is jól esett egy kis séta). Nem volt túl sok sem, amikor már roskadozva jár az ember a végén. Éppen elég volt. Közben kettesével mentünk, én a párommal nagyon élveztem a beszélgetést. Érdekes helyzet volt, hogy csoportvezetőként tudtam, hogy csak az fog két táskát vinni, aki először vállalja, mert nem lesz csere. Viszont nem lőhettem le a poént. Úgy találtam a legigazságosabbnak, ha ő mondja meg, hogy az elején, vagy a végén szeretné vinni a táskát, és akkor nem élek vissza a helyzettel. Végül ő vitte előbb a két táskát, így ő járt rosszabbul, bár mentségemre szóljon, hogy többször visszakérdeztem, meghagyva a lehetőséget, hogy meggondolja magát.
- Csend: Már a tavalyi táborban is élveztem ezt a
napirendi pontot. Tulajdonképpen a genius loci volt, hogy ide elcsendesedni
jövünk. Takarékra vettük az egymással való kommunikációt és előtérbe helyeztük
az Istennel való közösségünket. Vagy éppen csak élveztük a csendet. Kicsit
szürreális élmény volt az ebédlőben az alapduruzsolás helyett csak azt
hallgatni, hogy a kanál kopog a tányéron – de ez a szürrealitás nem azt
takarja, hogy rossz volt. Inkább szokatlan. Érdekes megtapasztalni, hogy én,
aki hírhedt „nagydumás”, visszavágyom ebbe az állapotba. No nem arra, hogy
legyek csöndben azokban a szituációkban, amikor mindenki más beszél körülöttem,
hanem egyszerűen a maga teljességében megélni a csendet. Se beszélgetés, se
socialmedia, se kattogás a problémákon. Csak csend.
[ https://www.youtube.com/watch?v=YkcRMU2Tq7k ] - FUTAM: A tábor talán legkiemelkedőbb pontja az volt, amikor elindult AZ IGAZAK VERSENYE, vagyis a Dikaiathlon. Már hetekkel a tábor előtt elkezdtem szponzorokat gyűjteni. Amerre csak jártam, ha lehetőségem adódott, megemlítettem a versenyt, hiszen tudom, hogy jó célra fog menni az az összeg, amivel ezt a kreatív adománygyűjtést támogatják. Öröm volt hallani, hogy mennyi pénz jött össze az elméleti felajánlásokból, reménykedünk benne, hogy ez inkarnálódni is fog. És ha már adománygyűjtés: ha ezt a cikket olvasod, ne felejtsd el megemlíteni a gyülekezetednek, hogy te a mekdsz-ben szolgálsz. Ne feledd, hogy ez egy misszió, hiszen a mekdsz egy missziós szervezet ( http://mekdsz.hu/kuldetesunk ), így ha a gyülekezeted mellénk áll, akkor a kinyújtott karjaként jelen vagyunk az egyetemen és Krisztus országának az építéséhez járulnak hozzá. Te pedig, ha még nem gondoltál így magadra, érdemes realizálni, hogy mivel egy missziós szervezetben szolgálsz, technikailag misszionárius vagy! Imádkozni természetesen továbbra is ér, de ha megtehetitek, hogy anyagilag is támogattok (akár egyénileg, akár gyülekezetileg), úgy még sokkal hatékonyabban tudjuk ezt a szolgálatot teljesíteni – nem csak egy-egy dedikált napon, hanem akár a tanév minden egyes napján – általatok, veletek.
- Szolgálatok: Kétféle szolgálatban voltam benne: a Harmat standnál önkénteskedtem, illetve Lilivel kiscsoportot vezettem. A kiscsoportvezetés miatt kicsit háttérbe szorult a Harmat-stand, de nagyon élveztem, hogy tudtam ajánlgatni könyveket, egyet-egyet sikerrel el is adtam. Meg volt egy felemelő beszélgetésem a pult mögött. 😊A kiscsoportvezetést pedig kifejezetten élveztem. Ezen a nyáron ez nekem már a 6. tábor volt, és a korábbi tapasztalatokat igyekeztem integrálni ebbe az egy hétbe – ami talán túlságosan is jól sikerült. Az időkeretet lényegében soha nem tudtuk tartani, de több pozitív visszajelzést is kaptam – nem feltétlen a saját csoportomból. 😁Igyekeztünk minden alkalomba legalább 2 játékot bevinni, meg időnként egy kis kreativitást vinni a beszélgetésekbe. Volt, hogy kókuszgolyót gyúrtunk a kiscsoporton, de volt, hogy mályvacukrot sütögettünk (bár esett az eső – innen az alfejezet címe – megoldottuk: fogpiszkálóra tűztük fel a pillecukrot és mécsesen sütöttük meg). Még bőven lett volna ötlet, így is keményen kellett szűrni a játékokat, a kiscsoportok kiscsoportjainál is azt tapasztaltam (a 9 fős kiscsoportot 3×3-as kisebbcsoportokra bontottuk), hogy rohamtempóban kellett végigmenni a témákon. Ennek orvoslására alkottuk meg (pontosabban optimalizáltuk a tábor kereteihez igazodva) a húszpercezéseket. Tehát, hogy a kiscsoport tagjai egymással a csoport keretein kívül is beszélgessenek a hét folyamán legalább egyszer 20 percet. Nekem emlékeim szerint egy emberrel nem sikerült, de tapasztalataim szerint működött az ötlet, és azt láttam, hogy nem csak mi, csoportvezetők voltunk benne szívvel-lélekkel, hanem a csoport tagjai is. Komolyan tudtuk venni azt az alapelvet, hogy „ha sokat adsz bele, sokat kapsz belőle”. Hálás vagyok a csoportért, és annak tagjaiért egyesével. Ha nem is egy csoportban, de remélem, hogy tudunk találkozni a téli táborban! 😊
Utolsó nap, hazaút
Mindig elbúcsúzni a legnehezebb. Ennél klisésebben már talán nem is lehetett volna indítani ezt a bekezdést. Búcsúzunk a csoporttól, ami valószínűleg soha többé nem áll össze ilyen formában. Búcsúzunk a rég nem látott ismerősöktől, akiket valószínűleg csak a következő táborban látunk újra. Búcsúzunk az új ismerősöktől, akikkel épp csak most barátkoztunk össze. Búcsúzunk a helytől, a környezettől, amire már most nosztalgikusan tekintünk. Már az úrvacsoránál tudjuk, hogy ismét véget ért valami, már szinte tudjuk a napirendet. Menetrendet nézünk, vagy felvesszük a kapcsolatot a sofőrünkkel, összeszedjünk a cuccainkat, vele együtt az emlékeinket és bizonyságainkat, hiszen vár ránk a tábor fénypontja, a morzsaszedegetés. Ja, nem. Az most nem volt. Hát akkor ez van, a busz indul, időben haza akarunk érni, ez most kimaradt. Kicsit lezáratlan lett így a hét. Senki nem állt ki, hogy közönség előtt próbáljon csajozni. Pedig lehet, hogy épp csak ez hiányzott. No, majd a téli táborban.
Afterparty
Ha azt hitted, hogy ennek a gondolatmenetnek egy búskomor jellegű vége lesz, akkor bocs. Mert ahogyan a tábor nem a regisztrációval kezdődik, úgy nem ér véget a táborzárással. Még egy utolsó találkozó, mint egy visszhang várat magára. Egy átmenet, ami már nem a tábor helyszínén van, többen már nem tudnak itt lenni, de mégis valahogy úgy vagyunk együtt, mint pár héttel azelőtt. Bepótolhattuk az elmaradt morzsaszedegetést, játszhattunk egy jót, lehetőség nyílt még néhány beszélgetésre. Ám egyvalami elmaradt, amire nagyon készültünk. Sokan csak hallottak róla. Sokan hallották. Néhányan pedig játszották is. A tábor ikonikus, méltán híres játéka! Feketével a játékvezető szavai, pirossal pedig a válaszok. Énekeljétek otthon, az ifiben, emlékezve erre a csodálatos hétre, amit együtt tölthettünk!
Fáj!
Mi fáj?
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Attól talán elmúlik a szívfájdalom!
Attól talán elmúlik a szívfájdalom!
De nem múlt el!
De nem múlt el!
Hát akkor?
Hát akkor?
Énekeljük magasabban!
Énekeljük magasabban!
Fáj!
Mi fáj?
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Attól talán elmúlik a szívfájdalom!
Attól talán elmúlik a szívfájdalom!
De nem múlt el!
De nem múlt el!
Hát akkor?
Hát akkor?
Énekeljük mélyebben!
Énekeljük mélyebben!
Fáj!
Mi fáj?
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Attól talán elmúlik a szívfájdalom!
Attól talán elmúlik a szívfájdalom!
De nem múlt el!
De nem múlt el!
Hát akkor?
Hát akkor?
Énekeljük halkabban!
Énekeljük halkabban!
Fáj!
Mi fáj?
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Attól talán elmúlik a szívfájdalom!
Attól talán elmúlik a szívfájdalom!
De nem múlt el!
De nem múlt el!
Hát akkor?
Hát akkor?
Énekeljük hangosabban!
Énekeljük hangosabban!
Fáj!
Mi fáj?
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
A szívem, a szívem, a szívem az fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Ó, ó, ó, nagyon fáj!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Inni kéne, inni kéne egy kis kakaót!
Attól talán elmúlik a szívfájadom!
Attól talán elmúlik a szívfájadom!
Elmúlt!
Elmúlt!
Szorongás vagy örömhír: a nemzeti karakter hatása a magyarországi kereszténységre 
What was the Summer Camp like? ( by Krisztián Blaskó)
So, what do you think ?