Postit!

A 2023. évi MEKDSZ-hónap keretén belül meginterjúvoltuk Bejó Lászlót és fiát, Bejó Mátyást. Mindketten Kr. u. voltak diákkörösek, de egyikük (Laci) közelebb áll Krisztus urunk földi ittlétének idejéhez. Következzék tehát egy apa-fia páros.

Hogyan kerültél MEKDSZ-közelbe? Kitől vagy hogyan hallottál róla?

BL: Az egyetemen, elsőévesként megismerkedtem egy keresztény lánnyal, ő keresett valamilyen közösséget (én akkor még nem voltam keresztény). Együtt láttuk az egyetemi bibliakör hirdetését, és elmentünk az egyik alkalomra. Akkor még messze nem gondoltam volna, hogy ez „életre szóló szerelem” lesz. Őszintén szólva, eleinte elég „feszengős” összejövetelek voltak, nem is voltam biztos benne, hogy én járni akarok ide… de később jobban megismertem őket, és az országos szövetséggel is kapcsolatba kerültem – és elkezdtem nagyon másképp látni a MEKDSZ-t…

BM: A szüleim miatt mindig is tudtam a MEKDSZ-ről. Jártunk egy ideig közösen szenior konferenciákra meg ilyenek, de az első emlékem a 2015-ös Téli táborból van, ahova valamiért elkísértem apát és bár a lényegét még nem fogtam meg, nagyon jól éreztem magam. Ezek után egyértelmű volt, hogy ha egyetemre megyek, akkor megkeresem a helyi diákkört, melynek azóta is oszlopos tagját képzem.

Mi a legmeghatározóbb MEKDSZ-élményed?

BL: Hú, nagyon sok volt! Ami talán leginkább kiemelkedik, az az egyik téli tábor, még a ’90-es években, ahol egy nagyszerű angol keresztény country-blues énekes, Gus Eyre volt a vendég. Nekem addig nagyon sok gondom volt azzal, hogy tartozni szerettem volna valahova, mindig igyekeztem másokhoz hasonlóvá válni, beilleszkedni, és eközben észrevétlenül elveszítettem magamat, már nem tudtam, ki is vagyok valójában. Az egyik estén Gus egyik dala, a Who Cares? (Kit érdekel) mintha egyenesen nekem szólt volna: Jézust érdekli, hogy ki vagyok, hogy mi van a felszín, a tettetés, sőt, a mélyen rejtőző fájdalom mögött: aki valójában vagyok… Nem csak a MEKDSZ-es, de a keresztény életem egyik legmeghatározóbb élménye.

BM: A legmeghatározóbb MEKDSZ élményem eddig a 2022 tavaszi BeVezető hétvége volt. Egy nagyon jó társaság gyűlt össze a leendő diákkörvezetőkből és a munkatársakból. Az eleje feszengősen indult, de a 3. nap végére úgy éreztem magam ezzel a nagyjából 15 emberrel, mint egy kis családdal. A hétvége alatt megismerhettem jobban a MEKDSZ-t, szolgálótársaimat, vezetőimet. Jókat beszélgettünk, ettünk, dicsőítettünk és társasoztunk.

Miért ajánlanád keresztyén fiataloknak a MEKDSZ-t, ill. miért ajánlanád nem keresztény ismerőseidnek?

BL: Nem hiszem, hogy különbséget tennék keresztények és nem keresztények között; mindkettőnek azt mondanám, hogy ugyanazért, amit én is átéltem: hogy itt önmagam lehetek, elfogadnak, és érdekli az embereket, hogy ki vagyok valójában. A MEKDSZ-ben olyan őszinteséget, nyitottságot, megértést tapasztaltam, amit máshol nem nagyon, sem keresztény gyülekezetekben, sem más közösségekben. A MEKDSZ tanított meg arra, hogy őszintén kérdezzek, merjek mélyre menni, ne féljek a saját kérdéseimtől, kétségeimtől… Nagyon kevés kivételtől eltekintve a MEKDSZ-ben mindig őszinteségre találtam, hallgató fülekre, önzéstől és ítélkezéstől mentesen.

BM: Mindkettő csoportnak azt mesélném, amit én szeretek a MEKDSZ-ben. Azt, hogy itt olyan közösségben élhetem meg a hitemet, ami megértő, hiszen ugyanabban az életszakaszban van, és ami gondolkodó, hiszen az egyetemi szemléletmódot képviseli. Én ennek tudom be azt a felüdülést, hogy a MEKDSZ-ben tényleg megalapozottan hívő, gondolkozó és nem ítélkező keresztény barátokat kaptam. Emiatt ajánlanám keresztényeknek és nem keresztényeknek is.

Ha ki kellene emelned három jellemző vonást a MEKDSZ-ről, mik lennének azok?

BL: A legnyilvánvalóbbtól – kereszténység, Krisztus-központúság – eltekintve: 1) Nyitottság, 2) Őszinteség, 3) Intelligencia. Ez az, ami nekem nagyon sokat segített abban, hogy megtaláljam az utamat.

BM: A kereszténységen felül: 1) Családiasság, 2) Diverzitás, 3) Érettség

Lelki életed szempontjából mi a legfőbb érték, amit hozzád adott a MEKDSZ?

BL: Azt hiszem, a kíméletlen és megalkuvásoktól mentes őszinteség, elsősorban magammal szemben. Mélyen hiszek benne, hogy a Biblia igazsága nem állhat szemben az általunk megtapasztalt valósággal, és arra sem vagyok hajlandó, hogy a valóságot „addig görbítsem”, amíg bele nem fér egy valamilyen felfogás szerinti bibliai keretbe. A MEKDSZ sokat segített, hogy merjek másképp gondolkodni, hogy tudjak „önazonos” lenni: ne akarjak megfelelni a folyton változó korszellemnek, de az egyházi kliséknek sem, hanem keressem meg a mélyebb igazságokat – általánosságban, és személyesen a saját életemre nézve is.

BM: Mivel a mi diákköri alkalmaink elsősorban vitázásból, felekezetek közötti különbségek megbeszéléséből állnak, jelenleg a más felekezetek megismerését és megvizsgálását, illetve az aktívan egy keresztény közösséghez tartozás előnyeit, testvérek gyűjtését emelném ki.

És zárásként egy rövid apai reflexió arra: miért jelent sokat, hogy a fiad is MEKDSZ-es?

BL: Hogy mit gondolok arról, hogy Matyi is MEKDSz-es, és diákkörvezető lett? Ezt soha nem tekintettem valamilyen önmagában fontos célnak vagy értéknek. A számomra elsősorban az jelenti az örömet, hogy boldog, kiegyensúlyozott, másokra odafigyelő és Krisztust követő fiatalember lett belőle. Ugyanakkor cseppet sem csodálkozom, hogy ezt láthatólag jól meg tudja élni a MEKDSz-ben, és örülök, hogy ő is őszinte és építő közösségre, barátokra, testvérekre talált ezen keresztül. Összességében büszke vagyok: büszke vagyok a fiamra, és büszke a MEKDSz-re is, amit közösen építünk, immáron a második nemzedék óta… 🙂

Szerkesztette: Gusztin Rudolf

Facebook kommentek

komment