Voltatok már úgy, hogy azért örültök, mert adhattatok abból, ami a tiétek? Tudjátok, arról az adásról beszélek, amikor nemcsak azok lesznek többek valamivel, akik kapnak, hanem azok is, akik adnak…
Hát, én valami ilyet éltem át akkor, amikor bemutathattam a MEKDSz-t a gyülimben.
Az igazság az, hogy nem jött ez ám olyan nagyon könnyen… Gondoljatok bele: közel 200 szék, tehát kb. 400 tágra nyílt szem és felhúzott szemöldök elé kiállni, mikrofonigazítás meg artikulált beszéd, és a többi és a többi – nos, elég szívdobogtató élmény tud lenni. Meg aztán az is visszatartott, hogy mit mondjak el és mit ne, milyen képeket mutassak, prezizzek, vagy esetleg rövid videót játsszak be? Szóval körülmény, körülmény hátán, amikre azt hittem, hogy a legfontosabb tényezők. Aztán végül úgy alakult, hogy a mikrofonnál csak én álltam, kezemben egy kissé rondán írt jegyzettel, de a szívemben egy annál nagyobb boldogsággal. Azért voltam boldog, mert azt éreztem: most bemutathatok valamit, ami nekem fontos; olyanoknak, akiket szeretek. Mint amikor bemutatom két jó barátomat egymásnak, valahogy így történt: „Gyüli, ő MEKDSz. MEKDSz, ő Gyüli.” : )
Ezt most nem csupán azért osztottam meg veletek, hogy megint örülhessek, hanem azért, hogy bátorságot és kedvet kapjatok arra, hogy TI IS BEMUTASSÁTOK A MEKDSz-t a gyülekezetetekben!
Mi az a 2 tényező, ami ehhez kell?
- Némi tájékozottság – mi is pontosan az, amit bemutatsz. Ehhez bátran kérjetek segédanyagot, ha kell; a munkatársak készséggel állnak rendelkezésetekre!
- Valamint egy jó adagnyi szeretet a „mekdsz-ed” és a gyülid iránt.
Hát, akkor hajrá! Menjetek, és ne tartsátok meg csak magatoknak az élményeiteket! Osszátok meg!
Gőbl Liszi
az ELTE Tanító-és Óvóképző Karának deákköréből 😉
A kockázatokról és mellékhatásokról… 
„Ők az én embereim.”
So, what do you think ?