Postit!

Ezt nem hiszem el… Persze, beleszámoltam a felújítást, de hogy pont ma még a szokásosnál is nagyobb dugó alakuljon a Széll Kálmán tér felé! (A környéken járva nap mint nap eszembe jut Szalai Andrásnak a Grund táborban viselt pólófelirata: „Under construction”.) Hogy fogok így időben odaérni Pécsre?!

Hát, sehogy. Egy perc alatt úgysem tudnék a külső vágányig szaladni, a jegyet már ki sem adják. Jól kezdődik a hét… No de sebaj, a következő vonatig legalább megebédelek. Indulás előtt fél órával (nehogy már ezt a járatot is lekéssem!) a Kelenföld vasútállomás aluljárójában hallgatom az utcazenészeket, és alig várom, hogy kihasználhassam végre a MÁV által nyújtott szolgáltatásokat, történetesen a WiFit, hogy azért útközben haladjunk egy kicsit a téli táboros szervezéssel is.

Hogy mi történt? Kitalálhatjátok. Hosszú ideig „no connection”. Istenem, csak érnék már végre a városba! Ott max. eltévedek, sőt, még az is lehet, hogy random bóklászásomban rálelek egy olyan diákkörre, amiről eddig nem is tudtunk! (Történtek már hasonló csodák a MEKDSZ-ben. Kérdezzétek Barbit, a nemzetközi ügyekért felelős munkatársat.)

Ehhez képest azonban – lelépek a vonatról, és a MEKDSZ-táborok egyik elöljáró hátul ülője (alias streamelője), Dobozy Peti vár a peronon. Sajnálom, hogy velem együtt ő is kb. negyedórát fog késni az alkalomról. Vagy mégsem? Két bringa áll a sínek mentén a korláthoz láncolva. Megáll az eszem. Hogy mikre nem gondol! Nyeregbe pattanunk, és pontban 7-kor már le is parkolunk a Rókus utcán.

Innen csak pár lépés a terem, ahol már lézeng egy-két ember, s ahol hipp-hopp körberendezzük a székeket. Háromméteres belmagasság, távirányító nélküli projektorral? Nem probléma! Sali, a diákkörvezető székre áll, egy másikat a kezébe vesz, és így egyensúlyozva kapcsolja be a lábával (mármint a székével) a kivetítőt. Elképzelem, ahogy minden egyes alkalom ezzel a rituáléval kezdődik. Zseniális!

Bemelegítésül játszunk picit, fokozatosan érkeznek az emberkék, a játékszabályokat már hatodízben magyarázzuk, míg egy kivétellel annyian leszünk, mint a tanítványok. A jégtörőt dicsőítés követi, melyben hálát adunk, hogy egyáltalán van hol összegyűlnünk, majd Lovász Peti veszi át a szót, hogy az Istennel való kapcsolatunkról szóló beszélgetésünket vezesse. Konferenciáról konferenciára élő hitbuzgó kereszténység, mosogatás közbeni röpimák… Sok téma felvetődik, a hozzászólásban senki nem rest. Végül – témához híven – megszólítjuk együtt az Urat, de előtte még negyedórás egyéni csend: Istenem, hogy vagyok most Veled? Milyennek kéne lennie a kapcsolatomnak Veled? Hogyan válhatna ez mélyebbé, bensőségesebbé? (Na, ez az, amiben Isten végtelenségénél fogva mindig van hova fejlődni.)

Ezek a kérdések meggyötörtek kissé. Nagyon hálás vagyok – koncentrikus körökben haladva – ezért a témáért, a pécsi diákokért, diákkörért, szilászért és szeniorokért; és minden témáért, diákért, diákkörért, szilászért és szeniorért határainkon innen és túl. A lótifutiért és a gikszerekért, amik adódnak néha, „under construction”. És magáért az Istennel való közösségért, amire vonatkozóan a személyes imádságom megegyezik egy 5 évvel ezelőtti kapcsolati munkatárséval – részlet a 2010. októberi MEKDSZ-hírlevélből: „Növekedni szeretnék Isten imádatában. Erre annál inkább szükségem van, minél inkább dolgozok Isten országa építésén. Jó lenne nemcsak az ő országával, de Vele magával együtt lenni.”

Facebook kommentek

komment