Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Valami nagynak vagy a részese!

0

Október 17-én tartotta az IFES a World Student Day-t, azt a globális imaalkalmat, melyen hálát adunk mindazért, amit Isten tett, és imádkozunk egymásért. Az alkalomról Penny Vinden írt egy összefoglalót az IFES blogjára, ebből szemezgettünk, hátha mi is tudunk e példákból ötletet meríteni.

Nepáli diákok közös imája

A Sierra Leone-iak az ebolajárvány miatt nem tartottak összejövetelt, helyette rádiós műsoron keresztül bátorították egymást és azokat, akik elveszítették hozzátartozójukat a járvány miatt. Feltalálták magukat, hogyan ünnepeljék meg ezt a napot a korlátozott körülményeik ellenére.

A thaiföldiek videón feltettek néhány imakérést, a napot pedig egy közös chateléssel zárták, a koreaiak (IVF) pedig a Facebookra töltöttek fel egy angol nyelvű videót, amelyben azt mondják, hogy imádkoznak Gázáért.

Csádban “Átformálva, hogy társadalmunkat is átformálhassuk” címmel fórumbeszélgetést tartottak, utána imádkoztak egymásért és más IFES-diákmozgalmakért és gyülekezetekért.

A Twitteren egyébként jól követni lehetett az eseményeket, hiszen sokan megírták ide imakéréseiket, és azt, hogy hogyan ünneplik ezt a különleges napot. E csatornán keresztül adtak hírt pl. az új-zélandiak arról, hogy felállítottak egy rendszert, amin keresztül imakéréseket fogadtak. Reggel 9-től este 9-ig folyamatosan imádkoztak az IFES szervezetekért, és közben több, mint 1700 kérés érkezett be hozzájuk!

Népszerű volt idén az a többnyelvű csevegőszoba, ahol a beérkezett kéréseket lefordították. Idén volt először ilyen. De hogy még jobban szemléltessük, mennyire kihasználták a diákok az internetet, Hondurasban Skype-on keresztül imádkoztak a diákok.

Végül két személyes történet a World Student Day-ről: Egy Oroszországban lévő afrikai diákokból álló csoport kérte, hogy imádkozzanak értük, ahogy közösen összegyűlnek Biblia-tanulmányozásra és imádkozásra lakóhelyükön. Egy volt orosz IFES-munkatárs meglátta ezt a kérést, és kapcsolatba hozta őket az orosz diákmozgalommal. Egy indiai diák kérte, hogy imádkozzanak az indiai munkáért, mire szinte azonnal érkezett válasz Costa Ricából, Elefántcsontpartból, Guatemalából, Mexikóból, Peruból, Portugáliából és az Egyesült Államokból is. Jó érzés látni, hogy ennyien bátorítják őket és imádkoznak az indiai diákokért szerte a világban.

Penny azzal zárja beszámolóját, hogy jövőre szeretnék, ha gyülekezetek is csatlakozhatnának a globális IFES-imanaphoz. Sőt, akár évközben is támogathatnák a diákmozgalmakat pl. azzal, hogy adoptálnak egy régiót vagy diákmozgalmat, akikért imádkoznak, Skype-on vagy e-mailen keresztül érdeklődnek felőlük, és bátorítják őket.

Nekünk pedig, akik Magyarországon vagyunk (és néha talán hajlunk a provinciális gondolkodásra), jó látni, hogy tényleg valami nagynak vagyunk a részesei. Az IFES-en belül annyi kultúra, nyelv és földrajzi egység van jelen – Krisztusban mégis egyek vagyunk, mert Krisztus valóban egyetemes.

Forrás: http://ifesworld.org/en/blog/2014/10/you-are-part-something-bigger

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?