Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

„Teremtéstől az újjáteremtésig”

0

A címben idézett szókapcsolat Szőke Enditől, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának egyik diákkörvezetőjétől származik. Ezt (is) kapom válaszul arra a kérdésemre, hogy mivel foglalkoznak most a félév során. Végül is, igaza van, nincs olyan, ami ebben ne lenne benne : ) Bővebb információért fordulj a cikk felé bizalommal.

Covenants– Van a diákkörnek az evangelizációs aspektusa – mondja Endi -, ezért helyeztük most ebben a félévben az üdvtörténetre, a szövetségkötés témájára a hangsúlyt, a teremtéstől az újjáteremtésig. Már túl vagyunk Ábrahámon, Noén, Mózesen, most következik Józsué és a honfoglalás. Azt tapasztaltuk, hogy az „üdvkérdésben” rengetegszer csak az Újszövetséget említik, pedig az Ószövetség is tele van evangéliummal, és ha valaki úgy jön a diákkörbe, hogy semmit nem tud, jó, ha van egy megalapozottsága.

– Meg a cél emellett még egy megfelelő Isten-kép kialakítása is – teszi hozzá Jani, a másik vezető. – Illetve azok számára, akik rendszeresen járnak, valamilyen szinten hitmélyítés.

– Hányan vagytok nagyjából? – kérdezem.

– Hát, van egy 20 fős csoport, akik közül lehet „válogatni” 😉 Tehát egy alkalmon olyan 6-7 fő gyűlik össze, egyébként kb. 20 azok száma, akik valaha ellátogattak már a diákkörbe.

– De hát ez egy 200 fős karon nem is olyan rossz arány! – hivatkozom egy korábbi, Enditől kapott információra. – És milyen felekezetekből érkeznek hozzátok?

– Sokfelől: vannak római katolikusok, baptisták, egy hitgyülis, görögkatolikus, golgis, adventista diák, meg mi, reformátusok. Persze akad, aki bejárós, és mire az alkalom elkezdődik (este 7), már rég hazament. Egyébként is elég nehéz volt időpontot találni, mert mindenkinek egész más az órabeosztása.

– Múlt félévben pl. egyáltalán nem is tudtuk összeegyeztetni a dolgokat – folytatja Endi. – A hivatalos működéshez még egy dékáni engedély szükséges, ez HÖK-ös utánajárással jár meg mindenféle plusz körökkel, ami nekünk is idő, de mihelyst ezeket lefutottuk, már plakátolhatunk is, és hívhatunk előadókat.


„Krisztus feltámadt!” „Valóban feltámadt!” – köszöntötték egymást az őskeresztények, és köszöntünk benneteket mi is a nemrég feltámadt zeneművészetis történettel – meg úgy egyébként is : ) Legyen áldott ünnepetek, tapasztaljátok meg Krisztus szabadítását gazdagon!

empty_tomb_view-1024x768

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?