Postit!

„Ültem szigorú, polgári asztaloknál, ahol nem illett sokat és nem illett nagyon jóízűen enni. Faltam már kiéhezett társaimmal, mint a farkasok. Ettem visszhangos várótermekben, zsírtól vastag kocsmaasztalra könyökölve, árokparton, kifőzdékben. Nyári vendéglőben, este Budán, ahol a lámpa hálójában éji lepke verdesett és a zöld lomb az asztaltól távolabb már elsötétült.” /Bikich Gábor: Communio/

A Balaton partján, hűs őszi estén, a Keszthelyi-hegységben való barangolás után. Életemben kevés olyan rituáléja volt étkezésnek, mint akkor. Az egész nem egy önmagáért való dolog volt csupán, nem gyors étkezés, nem egy fiziológiai szükséglet kielégítése, a jó öreg Maslow-piramis alapkőletétele – hanem az együtt töltött napunk tetőpontja.

Ha már a klasszikus dramaturgiát pedzegettük, maradjunk ezen a vonalon. Hogy hogy néz ki október 28-a cselekményszerkezete?

Előkészítés: Alig pár óra alvás után (a WordPress-manócskák szabadságon vannak, így én feleltem a Postit!-ért). Az első busszal irány Keszthely, ahonnan a diákkörrel aztán együtt indultunk a Darnay-Dornyai Béla-emléktúra útvonalon fekvő kilátótúrára. Velünk tartott az egyik keresztény oktató is az egyetemről. Király Nóri, a diákkörvezető, nevéhez híven pompásan megtervezte az egész napot, még meleg teáról is gondoskodott az egész csapat számára: készítésével Levit bízta meg, így a nedű az ő kezét dicséri.

Bonyodalom: A tervezett útvonaltól a Berzsenyi-kilátó után egy kicsit eltértünk. Természetesen szánt szándékkal tévedtünk el, mert azon az úton, ahol végül haladtunk, rengeteg illatos őzlábgomba várt ránk. Mivel Levinek és Palinak pont van egy Ehető és mérgező nagy gombák I. névre hallgató kurzusa, megbíztunk a szakértelmükben, és velük együtt örültünk, valahányszor újabb „őzlábra” bukkantunk. „Julcsi, megtartunk!” – kapta meg az elismerést a legtehetségesebb gombavadász. Andival együtt nézelődünk, hátha a mi látóterünkbe is bekúszik egy-egy példány – de csak a taplók mozgolódnak. Viszont ez már bőven a…

…kibontakozás. Újabb kilátó, mesés panoráma, „Óh örökkék ég minden felhők mögött, kiirthatatlan optimizmus!”Számolunk a sötétedéssel, rövidesen hazaindulunk. A vacsorára rendelni kívánt pizza egyértelmű vereséget szenved a sajtos-tejszínes-gombás pennével szemben, amit közösen készítünk. Az ügyes feladatmegosztásról eszembe jut a mondóka („Ez elment vadászni, ez meglőtte…”) – de ami erősebb: a közös munka, az együttműködés légköre. Együtt caplattunk a hegyen, együtt örültünk a lelt eledelnek, együtt utaztunk haza, együtt vásároltunk be a vacsorához, együtt rámoltuk elő hátizsákunkból a friss, porhanyós őzlábgombákat, és együtt készítettük el. Nyilván kellett egy Gordon Ramsay (~Levi), aki kommentálta, mit hogyan csinál, és utasított bennünket mint kuktákat, de akkor is ez az egység lengte be a kollégiumi konyha terét. Tésztaszűrés, -szedés, szósz. Séfünk porciózza az étket. Áhítattal vonulunk át a 215-be.

Tetőpont: Ülünk a derűs, lakályos szobában, ölünkben az ízletes vacsorával, aminek már az illata is laktató. Hálát adunk az együtt töltött napért és hogy van mit ennünk. Falunk kiéhezett társaimmal, mint a farkasok. A Balaton partján, hűs őszi estén, a Keszthelyi-hegységben való közös barangolás után. „Mert Jézus testéből mindenki vehet, aki étvágyát gerjeszteni hitet kap hozzá” – olvasom tovább Bikich sorait.

Megoldás: a vacsora végeztével finom házi lélekmelegítő, immár Bendegúzzal együtt, aki percekkel azelőtt adta le a TDK-ját, majd társasjáték-sorozat hajnalig. Csak hogy együtt (l)együnk közösségben. Mindenkinek melegen ajánlom!

---

Erre a linkre kattintva személyesen is találkozhatsz a keszthelyi Georgikon Keresztény Diákkör tagjaival. Hordozzuk őket továbbra is imáinkban!

A cím egyben utalás Carlo Pedersoli – ismertebb nevén Bud Spencer 🙂 – gasztronómiát a filozófiával ötvöző könyvére.

Facebook kommentek

komment