Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Hova jutunk?

0

Régen volt, hogy is volt… Na, annyira azért mégsem volt rég! November 18–20. között rendeztük meg őszi beVezető hétvégénket, a jelenlegi és potenciális diákkörvezetők, illetve a diákkörben lévő aktív tagok számára. Nem első alkalommal, és nem is másodjára, hanem immár hagyományosan. Lássuk, miről is volt szó, és milyen visszajelzések érkeztek! Érdemes végigolvasni 🙂

bevezeto2016osz

A könnyebb olvashatóságért kattints a táblázatra!

Három dologról kérdeztem a résztvevőket:

helpMiben segített Téged a hétvége (ha segített)?

F: Az előítéletek leküzdésében, a testvéri szeretet megerősítésében.
K: Szuper volt látni a MEKDSZ csapattagok lendületességét. Igazi otthonos, befogadó légkört tapasztaltam.
P: Sok ötletet kaptam arra, hogy hogyan lehetnénk jobban jelen az egyetem életében. Motiváló volt hallgatni a többi diákkör kezdeményezéseit!

K: Ötleteket adott a következő félév cselekvésére (pl. palacsintás téma vagy 4-érzék színház).
L: Segített átlátni, hogy mi is a MEKDSZ igazi célja.
M: Én nagyon kíváncsi voltam, hogy miben fog tudni segíteni nekünk a hétvége, mert szerintem a mi BK-nk kicsit kilóg a sorból (még mi is ismerkedünk, folyamatosan alakulunk, így nehéz egy csapatként evangelizálni a coliban). Aztán kiderült, hogy nem is áll távol tőlünk a palacsintasütés sem (ha lenne időnk, simán benne lennének), az induktív bibliatanulmányozó módszer pedig nagyon illik hozzánk szerintem, ezt mindenképpen kipróbáljuk.
D: Segített felismerni, mi volt az a félelem, ami leginkább visszatartott az evangelizációtól az egyetemen, és a megoldást is megkaptam 🙂 Ézsaiás 43. Ezért borzasztó hálás vagyok!
B: A hétvége segített átgondolni az Istennel való kapcsolatomat és azt, hogy hogyan élem meg a hétköznapjaimat az egyetemen keresztényként, illetve feltöltődést, megerősítést, motivációt adott a feladataim elvégzéséhez.
O: A hétvége – ami mellesleg nagyon jó hangulatban telt – számomra abban segített, hogy egy kicsit jobban beleláttam a MEKDSZ működésébe, ezáltal jobban „fel tudtam mérni”, hogy mi is egy vezető feladata, mit és hogyan kell csinálnia.

Mi a legemlékezetesebb pontja (ha van olyan)?

F: Az imák.
K: Nagyon tetszett az esti egyszerű, mégis őszinte gitáros dicsőítés és az önismereti feladatok.
P: Fuu összességében nagyon jó volt, teljesen feltöltődve jöttem haza!!
K: A péntek esti beszélgetés (és hogy Beával mindig terveztük a DiXitezést, ami nem jött össze és be kell pótolni!).
L: A kommunikációs (cetlikkel üzengetős játék 😀 ) játék volt.
M: A legemlékezetesebb pontja a vasárnapi alkalom volt, amikor szobrot kellett csinálni, és utána beszélgettünk. Régen mentem már ilyen mélyre, és nagyon jólesett újra rácsodálkozni arra, hogy Istennek nem kell tökéletesen teljesíteni, ő a szív szándékát nézi. Jó volt 🙂
D: Az éjszakai dicsi. 🙂
B: Az utolsó napon a mély kérdések után felolvasott bátorító ige volt. (Ézsaiás könyvéből)
O: Számomra az egész hétvége emlékezetes volt, de a legemlékezetesebb pontok talán a következők voltak: első este Bibliafelolvasás, azután játék; a második napon, amikor kártyák közül kellett választani azt, ami az Istennel való kapcsolatra leginkább jellemző volt, illetve az esti (hajnal 2-ig tartó) zenélés; a harmadik napon pedig, amikor ‘élő szobrot’ kellett alkotnunk saját magunk állapotáról a diákkörben. És még sorolhatnám… 🙂 (Nagyjából az egészet a ‘legemlékezetesebb’ kategóriába tenném.)

30dayschallenge

Ismerős a kép? #apchallenge tabor.mekdsz.hu

Miben állított eléd kihívást (ha állított)?

F: Az előítéletetek, különbözőségek kezelésében, a különbözőségek ellenére is a krisztusi szeretet gyakorlásában.
K: A hétvége után még fontosabbnak találom a feladatot: eljuttatni az Örömhírt, a Reményt kortársaknak.
P: A diákköri feladatok megosztásában nagyon jó példákat kaptam, ezenkívül a csapatépítésről is sokat tanultam.
K: Kihívás: jelen lenni az egyetemen és megismerni a hallgatókat, igényeket, problémákat.
L: Kihívás volt megnyílni olyan emberek előtt, akiket addig nem ismertem.
M: Kihívás volt, hogy ott tudjak lenni teljesen az ingázás ellenére. Szerintem sikerült 🙂
D: Nem éreztem, hogy kihívást állított volna elém.
B: Kihívás volt számomra addig ismeretlen emberek közé elmenni.
O: Kihívást abban állított, hogy szinte teljesen idegen emberek között voltam, és így nehezebb volt beszélni mélyebb dolgokról, nehezebb volt megnyílni.


lets-playAki a válaszadók nevének kezdőbetűiből péntek (dec. 9.) délig elküld a postit.mekdsz@gmail.com-ra

  • egy értelmes szót (magánhangzók használata értelemszerű)
  • vagy mondatot, amiben az egyes szavak az adott betűkkel kezdődnek (névelők és kötőszók használata megengedett)

– azok között kisorsolunk egy Milka Mikuláscsomagot, ami személyes egyeztetést követően a dec. 12-ei héten átvehető a MEKDSZ-irodában! A betűk, amiket használhattok: F, K, P, K, L, M, D, B, O. Kalandra fel, hajrá-hajrá!!!

2016osz_bevezeto_foto


A kiemelt kép forrása: http://www.mywebdesignboston.com/blog/4-steps-website-performance-optimization

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?