Postit!

Jankovics Sarolta, az Imatér leköszönő vezetőjének történetei 

Minden egy random messenger üzenettel kezdődött. Én beszélgetni, imádkozni indultam mindenféle szándék és céltudatosság nélkül jófej emberek körébe, majd egy imakör megalakulásáról szóló beszélgetésben találtam magam többedmagammal. A jelentkezők annyira nem tolongtak az ima összefogásáért, úgy voltam vele, hogy voltam már Grundon imaszolis, szeretek imádkozni is, miért ne? Így vágtunk bele Molnár Ágival és Nemes Noncsival az ismeretlen kalandba.

Gyakorlatilag fogalmam sem volt arról, hogy az ilyen “ima találkozókat” hogyan kéne szervezni, milyen céloknak érdemes alárendelni, de ezek közben alakultak. A hozzá nem értésem az első szervezésemkor csapott arcon, mikor az irodába hirdettünk egy csodálatos alkalmat.

Szerettem volna hangolódni az estére, ezért órákkal hamarabb fordultam be a Kende utcába, ahol azzal szembesültem, hogy nem hogy átszellemülten imádkozni nem lehet a Téli tábor sújtotta övezeten, de egy tyúklépést sem lehet tenni a dobozoktól. 

Ekkor jöttem rá, hogy a szervezésben nem csak víziókra van szükség, hanem logisztikára is, és hogy ezeket a földi, fizikai dolgokat sem árt rendezgetni ahhoz, hogy a lelkieknek legyen terük.

• 

• 

• 

A szolgatársaimmal való ismerkedés is komikus. A lányokkal természetesen hamar bajtársak, barátnők lettünk, míg a srácokat meg kellett szeretni. Mike Ábeltől először konkrétan féltem. Egy tábor alatt ismertem meg, mikor valakivel épp a Felházas élményeimről beszéltünk, amikor megállt mellettem egy véres szemű, hosszú, kócos hajú fiú azzal, hogy

Hello.

Ezek után még kerültem is egy darabig. Később derült ki, hogy úttalan utakon jött Vajtára,eltévedt és már 36 órája nem aludt, azért festett úgy ahogy. Aztán miután már rövidebb lett a haja, és megismertem, hallottam pacsirta imán a szavait, szolgáltam vele Szabad-Napokos utánkövető csapatban, láttam rajta, hogy milyen komoly hívő ember, és hogy milyen megbízható.

Kéri Mátét meg egyszerűen nem értettem. Egy kiscsoportos beszélgetésben voltunk egy Grundon, és nem fért a fejembe, hogy miért olyan hallgatag, miért csak megfigyelő a beszélgetésekben. Azt feltételeztem, hogy nem akarja elmondani a saját kérdéseit, hogy magasabban hordja az orrát a kelleténél. A Csillagponton, majd a Revive-on láttam, ahogy a szolgálói szíve megmutatkozik, spontán imaköröket fog össze és nagyon komolyan veszi az istenkapcsolatát. A srácok most már ketten viszik tovább ezt a szolgálatot, és jó kezekben tudom az Imateret!

A legkedvesebb történetem mind közül, mikor az egyik este alatt Isten arra vezetett, hogy menjek oda, egy barátomhoz imádkozni, aki éppen akkor nagyon összetört szívű volt. Nem tudtam, hogy mi zajlik benne, de imában hálát adtam az életéért. Miközben beszéltem az a kép jutott az eszembe amit a Biblia is ír, hogy Isten olyan féltőn, gyengéden szeret, ahogyan a tyúkanyó a kiscsibéit. Aki nem markol, nem szorongat – hiszen nincsen tenyere, így a csibe, ha akar, el is mehet, … de  Isten tollaival betakar, és odasuhingat hogy az övéi érezzék a törődést. Emlékeztettem erre a féltőn szeretésre ezt a srácot. Az ámen után mondta, hogy azon gondolkodott, hogy nem tudja vajon képes lesz e hinni, azok után, amik történtek vele, és az járt a fejében, hogy keresztény maradjon-e. 

Megdöbbentem Isten időzítésén és hálát adtam azért, hogy néha, egy-egy embert csak egy közbenjáró ima tart az úton, és igazi kegyelem, hogy azon az este ott lehettünk egymásnak, és Isten rajtam keresztül megnyilvánult.

Az online  alkalmak is áldásosak voltak, hisz az Imatér hatásai vele átlépték a magyar határt!Az előző európai konfin ránk talált, Marci egy német srác. Aki friss megtérőként ismert meg minket, és akkor még csak törte a magyart.  A COVID-nak hála, volt esélye közénk járni. Onnantól állandó arccá vált az ima alkalmaknak, és egyre gyarapodott a nyelvismerete is.
A vizsgaidőszakban úgy imádkozott, hogy

“Istenem, köszönöm, hogy elhullanak a vizsgáink.” 

Ilyenkor magam elé képzeltem a csatateret az elhulló vizsgákkal. Ez így kicsit viccesen hangozhat, de vizsgaidőszakban valósággal erőt adott.

Hogyan tovább? Mi következik ezután?

Az évek alatt úgy érzem bele nőttem ebbe a szolgálati területbe, és most már, mintha valami mástól venné el a helyét az életemben. Érdekes egybeesés, hogy a tanulmányaimmal kapcsolatban most először érzem azt 4 év alatt, hogy van vele jövőm. Kíváncsi vagyok, mit rejt, mi tudna kibontakozni belőlem, mint környezettan-biológia tanár.

Ezt a vágyat Isten, a COVID bezártsága alatt hozta elém, amikor egy módszertanos órámra készültem… A fenntartható fejlődésről tanultam, és ahogy lapozgattam a könyvet, nagyon megszólítva éreztem magam. Meglepődve láttam, hogy a szerző a Bibliából idéz, és úgy beszél a Földről, mint ami felé felelősségünk, elszámoltathatóságunk van. (dr Victor András maga is keresztény, ahogy utólag kiderítettem) 

És azt éreztem, hogy szeretnék én is vigyázni arra a környezetre, az egészségre, amit Istentől kaptam, és igazi küldetés lenne, ha ezt a felelősségteljes szemléletmódot közvetíthetném a gyerekek, tanulók felé!

Keresem annak a lehetőségét, hogy már most ezeket, hogyan élhetem meg hitelesen a hétköznapokban. Önkéntes munkában is gondolkodom.

Mit hagynál magad után örökségül?

Az életemben már többször is megtapasztaltam azt, hogy Isten szeretete kiűz minden félelmet. Az igazi érték tehát az, hogy Isten szeret. Ha jönnek a nehézségek, kétségek támadnak bennünk, lebénít a félelem és a kudarc, nekünk nem kell ezekben az állapotokban maradnunk, amikor Isten feltételnélküli szeretetére gondolunk. Ez a szeretet Jézus áldozatában nyilvánult meg, hogy értékesnek talált engem, és az életét adta értem…

Ezért bármilyen reménytelennek is tűnjenek a körülmények, Jézus felém nyújtott szeretetére csakis hálaadással, dicsőítéssel tudok válaszolni! Emiatt tudok a kilátástalannak tűnő helyzetekre úgy tekinteni, mint egy lehetőségre, amik által megerősödhetek, helyreállhatok, fejlődhetek, és a reményteljes jövőre fókuszálhatok. Az Istenre támaszkodó ember szíve hálás, és ennek valódi értéke, a sötét időszakokban rajzolódik ki a legszebben. Örökségként a hálaadás ajándékát szeretném hagyni a MEKDSZ-ben. 🙂

Jankovics Saci és Nyúl Sára beszélgetése alapján

Facebook kommentek

komment