Postit!

Minden úgy kezdődött, hogy Sára elhívott a beVezető hétvégére, viszont véletlenül nem azt a linket küldte el, amit akart, hanem az online önismereti alkalom regisztrációs felületét. Így került képbe számomra az eseménydús, Coviddal fűszerezett, távoktatásos szorgalmi időszakban az önismereti tréning – egyből rácsaptam a lehetőségre, amit egyáltalán nem bántam meg. 

Az első alkalmon nem tudtam mire számítsak.

Mint félénk kisnyulak kuksoltunk tizennégyen kíváncsian a kamera előtt, várva, hogy talán ez a négy alkalom segít majd valamiben az életutunkon, rájövünk valamire, aminek épp itt az ideje, hogy a felszínre kerüljön. 

Számomra nagyon találó gyakorlat volt kezdéskor, hogy a résztvevők  állításokat mondhattak egymásról, amire a végén reflektálhattak.

Nagyon-nagyon izgatott lettem, mikor rám került a sor, mert őszintén kíváncsi voltam rá, hogy ha rám néz valaki, mit sejthet rólam, milyen embernek gondolhat engem. Meglepődtem, amikor többen olyanokat mondtak rólam ránézésre, amiket igaznak találok. Az is izgalmas volt, amikor nekem kellett beszélni másokról, és jó érzéssel töltött el, mikor az, intuícióim beigazolódtak. 

Következő nagy témakör a biztonság volt. 

Mindenkinek lehetősége volt fontolóra venni, hogyan képzeli el a számára biztonságot nyújtó légkört. Lehetett ez egy absztrakt hely is, bárkit elvihettünk képzeletben oda. 

Rájöttem, hogy az, hogy hogyan képzelem el a számomra komfortos teret sokat elmond rólam, az igényeimről, a vágyaimról, az Istennel való viszonyomról. 

A harmadik találkozás során, megjelent bennem egy kis gyász azt illetően, hogy már túl vagyunk az alkalmak felén, de azért örültem, hogy még tart a tréning. 

Amit elviszek magammal ebből alkalomból az, hogy az életünkben jelenlévő emberek közül ki milyen közel áll hozzánk vagy távol van tőlünk. Egészen megérintett ez a feladat, ugyanis volt négy ember a listámon, akiket egyszerűen nem tudtam hova helyezni. Nem tudtam eldönteni, hogy pozitív vagy negatív hatással vannak-e az életemre, de tudtam, hogy valahova be kellene sorolnom őket. Az alkalom után végig erről a bizonyos négy emberről gondolkodtam, majd a következő héten beszéltem velük telefonon. Azóta, határozottabb vagyok annak eldöntésében, hogy kivel töltsek több időt a szabadidőmben és kivel nem. 

Az önismereti tréning bibliodrámával zárult.

Aggódtam, hogy hogyan lesz kivitelezhető az online térben, de később bebizonyosodott, hogy a módszer a virtuális világban is megállja a helyét.

Mózes első könyvéből olvasott Klára nekünk, és különböző gyakorlatok révén bele kellett helyeznünk magunkat valahova a világ megteremtésébe. Választhattunk, milyen teremtmények szeretnénk lenni, és új nevet is kellett magunknak adni. Én ebben az új teremtett világban Maja a mosómedve voltam, aki egy nagy állatokkal teli erdőben élt. Feladatomként tekintettem, hogy vigyázzak kis mosómedvéimre, és segítsek az állattársaimnak az erdőben. Érdekes, hogy gondolkodás nélkül, szinte azonnal ez jutott eszembe, és nagyon komfortosan éreztem magam a szerepemben. 

A tréning után sokat gondolkodtam a bennem felmerült kérdéseken, és elkezdtem „komolyabban” naplót írni. Annyi mindenre ráébresztett ez az önismereti út magammal kapcsolatban! Ezek a felismerések, szembesülések segítenek abban, hogy a jövőben jobb döntéseket tudjak meghozni. Emellett  jó barátokat szereztem, sokat nevettem, megosztottam a gondolataimat másokkal, és magam is hallgatóvá váltam.

Ki gondolta volna, hogy 4 darab “join in the meeting” gomb megnyomásával új utak nyílhatnak meg előttem? De ez történt, és ez igazi ajándék volt nekem.

Magyari Anna

Facebook kommentek

komment