Postit!

Írta: Nagy Gabriella
Antikváriumokban járva gyakran látok turistáknak szánt, megsárgult szélű könyveket, melyek az adott város vagy ország nevezetességeit, a kultúra ismertetését tartalmazzák az arról érdeklődőknek. A Z-generáció tagjaként én már nem ezekből, hanem főként googlereview-kból, vlogokból vagy honlapokról tájékozódom a kiszemelt helyszínekről. A formátum más, a lényeg azonban legalábbis hasonló: valakinek, aki nincs ott valahol, hírt adnak erről a valaholról azok, akik már jártak ott. Ehhez a potenciálisan filozófiai fejtegetéseket indukáló mondathoz én most nagyon hasonlót fogok csinálni: elmondom Neked, kedves Olvasó, aki nem jártál velünk a Világtalálkozón, azt, hogy mégis mi mindent lehetett ott látni, hallani, érezni, tapasztalni.

Szállás

A jakartai szállásunkat egy védett buborékhoz hasonlítanám. Illatos előtér, gyönyörű szobák, puha ágyak, trópusi fák az udvaron, a valaha látott legilledelmesebb és -készségesebb személyzet. Figyelmeztetés: a légkondicionálás itt természetesebb, mint az, hogy az ember magával hozza a csomagolt kisszappant a fürdőszobából. Ne, ismétlem ne gondold, hogy a lenge, nyári ruháiddal kompatibilis lesz a benti hőfok. Indonéz barátaink előszeretettel hűtik le a szobahőmérsékletet az itthoni Aldi fagyasztószekciójához megközelítőre. Pulcsi, sapka, sál csomagolása ildomos.

Környezet

Hőn szeretett buborékunkból kilépve a magas páratartalom mellett a kinti valóság is erősen megcsapott minket. A banki szektor felénk tornyosuló felhőkarcolói mellett ott búslakodtak a hosszan elnyúló bádogház-telepek, aminek még a távoli látványa is megfacsarta a szívünket. A földön csoportosan üldögélő, semmittevő férfiak, koszos utcák, sok helyen szemét és bűz. A légszennyezéstől ködösnek tűnő naplemente és az attól magukat óvni igyekvő maszkos helyiek.

Közlekedés

Az ázsiai kultúra iránt érzett szimpátiám részben talán abból is táplálkozik, hogy termetem szerint én tökéletes indonéz nő volnék. Éppen ezért nekem kevésbé tűntek fel a buszok sűrű, parányi ülései, melyekben egy magasra nyúlt hazafi bizony úgy érezhette volna magát, mint ahogy az ember szokta csúcsidőben, a 4/6-on. Az apróság mellett különlegesség még a rendkívül nagyszámú motoros, akik gyakorta utaztak másod-, harmad- vagy éppen negyedmagukkal! Komplett családok robogtak ugyanis városszerte egy ülésen osztozva – anyuka egyik kezében a sisakmentes gyerek, előtte egy másik ücsörög, a maradék kezével meg kapaszkodik apukába, hogy egyben maradjon a família.

Kultúra

A kultúra olyan színes volt ott, mint egy felbontatlan zacskó franciadrazsé. Színes szőttesekbe burkolózó afrikai férfiak, ősi hangszert pendítő maláj zenész, a kezdéstől jóval később érkező spanyolajkú sokadalom, tolmácsfülkék hada. A helyi önkéntesek segítőkészsége már-már feszélyezte európai illemhez szokott lelkünket, a sűrű hajlongások és állandó mosoly mellett tucatnyi ember igazított útba minden elveszettnek tűnő – vagy csak nem elég céltudatosan suhanó – külföldit. Az indonéz barátaink (vendég)szeretete szintén példa nélküli és említésre méltó. Két nap ismeretség után elhalmoztak bennünket enni- és szürcsölnivalóval, de azért az én szívemet mégiscsak a tőlük kapott nemzeti viseletek dobogtatták meg leginkább. Új felfedezés: az ázsiai angol akcentus különös kihívást jelent az ahhoz nem szokott fülnek.

Étel

Mit mondjak, volt ám terülj-terülj, asztalkám! Szabadszedés, utántöltés, ételbábel. Szerintem egyébként az indonézoknak olyan a rizs, mint Gombóc Artúrnak a csokoládé. Ettem én azt levesformátumban, köretnek, de még desszertnek is. Sósan, édesen, szegfűszegesen, színesen, fehéren. Azért azt kell mondjam, felértékelődött bennem a jó magyar burgonya. Az Erős Pistát távolról kerülő személyemet esetenként megviselte a csípős fűszerezés és különleges ízélménynek tudom be curry-vel megbolondított ananászszeletemet is. Tudnivaló: A konferenciákon az étkezés nem önmagáért való. Ajánlott minden alkalommal legalább egy olyan ember mellé leülni, akivel a) a gőzölgő rántotta felett rögtönzött meetinget lehet tartani, b) még soha nem találkoztál, és kész vagy rá, hogy ha úgy alakul, 20 percig lankadatlan figyelemmel hallgasd az élettörténetét, c) már beszéltetek egyszer, így nem kell újra elmondanod azt a rövid, ámde velős bemutatkozást, amit az azt megelőző 15 étkezés során már tökélyre fejlesztettél.

Programok

Voltak ám dögivel. Jártunk földön, vízen, levegőben. Hallgattunk előadást, énekeltünk dicsőítést, beszélgettünk kiscsoportban, ültünk szemináriumon, közgyűltünk meg minden egyéb. De ahogy az étkezések, úgy a programok is túlmutattak önmagukon. Inspiráltak, megkérdőjeleztek, tettre késztettek. Ó, és az a csodálatos programfüzet! Gyakrabban nyitogattam, mint az édességesfiókot. És amit nem lehet kihagyni: az esti szobabeszélgetések. Nekem az a benyomásom, hogy az ember pizsamában valahogy sokkal oldottabban fejtegeti az élet(e) nagy kérdéseit, mintsem valami hétköznapi hacukában. Vagy ez csak velem szokott megtörténni?!

Nos, a megsárgult szélű könyvekhez képest egy nagy hiányossága mégiscsak van a beszámolómnak. Olyan helyről mesél, ami többé nem látogatható. Ilyen World Assembly csak egyszer volt a világtörténelemben… De az örömhírt azért a végére hagytam. Ha minden jól megy, egy még nagyobb Világtalálkozó még vár ránk a messsssszi távolban. Remélem, oda már együtt megyünk. 😉

Facebook kommentek

komment