Vannak a társadalom perifériáján élő emberek. Nyugdíjasok, megváltozott munkaképességűek, állami gondozottak. De ide tartoznak a prostituáltak, a hajléktalanok és a migránsok is. Nem ártana a MEKDSz-en belül nyitni valamennyiük felé. Az ok, ami miatt Ónodi-Szabó Vera érdeklődését most különösen utóbbiak helyzete keltette fel, annyi, hogy ez az aktuálisan legégetőbb téma. Neked mennyire feszegeti a határaidat?
Lépted már át rövidebb-hosszabb időre? Tudod, milyen érzés? Oda és vissza is? Sok ezren lépik át állandóan a magyar határt, és nem tudjuk, kik ők. Igazolvány, hosszú távú felszereltség nélkül. Nekik tényleg nincs. Vannak olyan dolgok, helyzetek, amik felett nem lehet átsiklani, egyszerűen túlságosan felforgatják az életet. Felettük biztos nem lehet. Főleg, ha voltál már a Keletiben segíteni.
Én voltam az egészségügyi részben. Féltem én is, hogy kiszámíthatatlanok lesznek a kulturális különbségek, nem értem meg őket, és mi lesz, ha rosszindulattal találkozom. Meg aztán orvos sem vagyok még. De nekik egyszerűen szükségük van, még a legegyszerűbb dolgokra is, arról nem is beszélve, hogy ebbe a szobába nagy bizalommal, vagy komoly bajjal jönnek. Kellett tolmács, de főleg a bizalom volt a lényeg. Anélkül nem tehetsz semmit. Bár rosszindulattal nem találkoztam, tényleg nagyon másnak tűnnek, kiismerhetetlenek bizonyos helyzetekben. Azt hiszem, ez inkább egyoldalú, nekik aztán elég sok olyan tapasztalatuk volt az elmúlt időben, hogy nem rajtam fognak meglepődni.
A szenvedés félelmetes dolog. Félsz, ahogy belenézel, az egyetlen vágyad, hogy veled ez ne történjen meg. Krisztus szenvedésének nem volt eleje, vége, mértéke. De ő mindent kibírt, elviselt. Vele nem kell félned semmilyen szenvedés közelében. Idejöhetsz.
Vannak tartós és sürgős szükségek, és vannak ugyanúgy egyszeriek is. És nemcsak a Keletiben, hanem minden egyes házban, utcasarkon. Ami engem motivál, az az, hogy Kriztusban olyan sokat kaptam, hogy nem tudok magamnak ennyit megtartani. Folyik magától, vagy épp tudatosan rajtam keresztül, és nem lesz kevesebb. Elképesztő ezt megélni. Van ez a vágy, később szándékká alakul: segíteni. Ami hiányzik, hogy ezt együtt tehessem veletek. Mert úgy lehet nagyobbat álmodni, a bátorság is összeadódik, új ötletek kerülnek elő.
Erre hívlak. Nem azért, mert hűdejó érzés. Nem azért, hogy lelkiismereti wellnesst tartsunk. Hanem mert itt vagy, ember vagy, és látod, hogy szükség van rád. Bár ezek hatalmas, aggasztó történetek, amik túlnőnek a látóterünkön, de nem vonhatjuk ki magunkat belőle, ahogy a szomszédba is át kell menni tüzet oltani.
Kaptunk kegyelmet. Megéljük a hitet.
De vajon készek vagyunk cselekedni? Mink van, amit nem úgy kaptunk mi is?
És mink van, amiből a többieknek is jut még?
Egyesült imádság 
Mit mond a BME a szenvedésről?
So, what do you think ?