Postit!

IFES világtalálkozó.
160+ ország képviselőinek találkozója.
1300+ senior, munkatárs és diák kapcsolódása egymáshoz és Istenhez.
Egy helyszín tele számos egyéniséggel, saját történettel és élethelyzettel, különböző kontextusban különböző kihívásokkal küszködve, akik mégis egy talajon állnak, és ez a talaj az evangélium reménységébe vetett hit.

Valahogy így bontakozott ki a World Assembly előttem.

Kezdetben egy jó kalandnak tűnt;

Afrika,

angol nyelv,

éjszakai fürdőzések,

majmok,

új emberek és környezet.

Majd egy nagyon minőségi képzésnek; sok információ, kihívó gondolatok és megközelítés, 70 különböző szeminárium, érdekes dicsőítési szokások, rendkívül eltérő  temperamentumok. Személyes kapcsolódás helye; mint a közös ebéd más diákokkal, masszázs-szalon nyitása a fűben, egy óra tánc az „afrikai esten” 1000 emberrel együtt, ismerkedés zebrák hajhászása közben, salsa tanulás latin amerikaiaktól hajnali 4-ig, és sok-sok nevetés.

De leginkább egy hívás, amely kihívás, felhívás, meghívás és elhívás egyben; hagyni, hogy Krisztus mellénk szegődjön és átformálja gondolkodásunk, mint az emmausi tanítványoknak, megtalálni a másik személy fájdalmát, és ott a reménységre mutatni, az önmagam körüli forgásból megállni, körülnézni és elindulni mások felé.

Látni Isten történetét, és abban értelmezni a sajátom.

Felszabadítani az elnyomottakat, hangot adni a hang nélkülieknek, őszintének lenni a fájdalom és kétség közepette, benne maradni a kapcsolatban, amikor a feszültség a plafonig ér, segíteni a szükségben lévőknek és beismerni, hogy én is az vagyok. Ez volt a World Assembly. 

Majd ezt becsomagolni egy bőröndbe és apró fejembe, hazajönni, megemészteni és megélni a mindennapokban.

Ez pedig az elhívás, és ez már mindannyiunkra vonatkozik…

Kneifel Áron

Facebook kommentek

komment