Postit!

„Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1Pt 2,4k)

Az ember közösségi lény. Ezt mindannyian tudjuk és tapasztaljuk. Nem véletlen számít a kínzás egy formájának, amikor egy embert megfosztanak minden kapcsolatától. Ahhoz, hogy lássuk, mennyire közösségi lények vagyunk, elegendő arra tekintenünk, akinek a képére teremtettünk: a Szentháromságos Isten, aki önmagában is közösségi lény. Ez a közösségi szemlélet hatja át az egész Szentírást. A Biblia mindent szövetségen belül értékel és értelmez: vagy az Ószövetség vagy az Újszövetség keretén belül történik minden Isten gyermekei életében. Soha nem vagyunk „szabadúszók”. Minket egy szövetség köt Istenhez és egymáshoz: ez nem klubtagság, nem érdekcsoport…hanem egy szövetség, azaz az elhívás és ígéret(ek) Istentől – és válasz, engedelmesség és ígéret(ek), fogadalmak a mi részünkről. Ez a szövetség szent és örökre szól. Erről a fajta közösségről szól a MEKDSZ is.

Emellett azonban a baráti kapcsolatok is fontosak, amelyek gyakran egy életen át kitartanak, a szolgálati kapcsolatok, amelyek a szervezeten is túlnyúlnak, de ne feledkezzünk meg azokról sem, akik itt találták meg párjukat. Mennyi történetet tudnánk mindannyian feleleveníteni, melyek gazdagították az életünket. Az éjszakába nyúló tábori beszélgetések, a hivatalos diákköri alkalmon messze túlnyúló, közeli étkezdében órákig folytatott filozofálás és teologizálás, a közös imaalkalmak vagy az Úrvacsora szentsége, melyen keresztül átéljük, mint jelent Krisztusban egynek lenni.

Ahogy John Wesley fogalmazott egyik prédikációjában: „…a keresztyénség lényegében véve társas vallás, és ha a magukba zárkózók vallásává tesszük, el is pusztítjuk…” Egy olyan korban, amelyben felerősödött az individuum, fontos elismernünk és hangsúlyoznunk: tanítványi utunkat közösen, mint zarándoktársak szeretnénk megtenni. Elvégre így tudjuk egymást segíteni, védeni, így tudnak Isten kegyelmi ajándékai is működni a Krisztus testében. És igen, az egyetemi missziót is együtt, közösen érdemes végezni.

Apropó, Krisztus teste. A MEKDSZ egyik különlegessége a felekezetköziség. Jó megtapasztalni, hogy a legfontosabb hitelvek köré gyűlve (lásd MEKDSZ hitvallása) egyek tudunk lenni Krisztusban, felmutatva azt az egységet, melyért maga Urunk is imádkozott (Jn 17,21). Ráadásul azzal, hogy megismerünk más egyházakból, kegyességi irányzatokból származó fiatalokat, a saját magunk látóköre is bővülhet, és jó esetben – csak hogy a személyes példámat hozzam – a saját felekezeti identitásom is megerősödik ahelyett, hogy elveszne vagy feloldódna valami névtelen masszában.

Visszatérve az elején citált igére: Krisztus az alap, amelyre építkezünk. Krisztus teste nem is építhet más alapra (1Kor 3,11). Így mint megszentelt közösség járuljunk az Atyához Jézus által, Lélekben és igazságban imádva őt.

Forrás: John Wesley: Prédikációk II. A hegyi beszédről (Budapest: Názáreti Egyház Alapítvány, 2002), 59.

Szerző: Gusztin Rudolf

Facebook kommentek

komment