Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Hogyan kerüld ki a sorban állást?

0

StandingInLine_KirstenMiller

„Tekeredik a kígyó…” – jut eszembe a kis ovis dal, amikor bármelyik MEKDSz-táboros regisztrációra, illetve az előtte kanyargó sorra gondolok. A legtöbb résztvevő ugyanazzal a vonattal érkezik. – A kérdés nem az, hogy MIÉÉÉRT??? : ) Hanem, hogy hogyan futtassuk az információkat milliomodmásodpercnél is gyorsabban? Ezen ötletel és „kivitelez” a MEKDSz programozócsapata: Stefán Zolti, Morandini Kristóf és az ELTE TTK-TáTK-IK (a lágymányosi campus) diákkörvezetője, Fodor Mánuel.

– Megismerkedtem az állapotokkal, megnéztem a kódokat – hallgatom Mánuelt.

(És közben azt gondolom: Ó, én nyomorult bölcsész! [Pál-parafrázis…] Milyen kódokat?! Na, ez jól kezdődik. Hogy írok ebből cikket, ha magam sem értem?)

– Ímélt kaptunk az irodából, hogy a MEKDSz szolgálatába lehet szegődni ilyen úton is; a PHP-hoz, JavaScripthez meg adatbázis-kezeléshez kell csak érteni.

(Aha.)

– Ööö…

– Tehát egy innovatív adminisztrációs felület létrehozása a cél – találja ki gondolataimat, és fogalmazza meg egyúttal a kulcsmondatot Mánuel. – Gyülekezetünk, a Kaposvári Keresztény Közösség honlapjáért is én felelek, tapasztalatom tehát már van. Meg különben is szívesen segítek a MEKDSz-nek, mert egyetértek az iránnyal, amit képvisel – összehozni a keresztényeket és felkészíteni a misszióra úgy, hogy közben még jól is érezzük magunkat.

(Igeeen! Ezt tökéletesen értem!)

Annál jobban érezzük magunkat, minél kevésbé halványítja el a kezdeti tábori lelkesedést a „rétes-sorbanállás” – előre is hála ezért a csapatnak! Támogassuk őket az imáinkkal! (Én legalábbis a témában csak ehhez értek. : )

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?