Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

PosztGRUNDuális

0

„Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen” – bizony, bizony, már túl vagyunk a hivatalos nyárbúcsúztatón, de mintha lett volna a vége felé valami tábor… MEKDSz-tábor… Talán a Grund? Dereng valami? Felhomályosításul szeretettel ajánlom figyelmetekbe Hárs Anikó, elsőtáborozó élménybeszámolóját.

GRUND

Első évem az egyetemen, első évem a MEKDSz-ben is – idén voltam első Grundozó. És ezt is úgy, hogy egy héttel a kezdete előtt tudtam meg, hogy megyek. : )  Isten munkássága, hogy ott lehettem a táborban, mert egy nagyon jó barátnőm, Zsófi helyében voltam jelen, akinek sajnos le kellett mondania, és mivel tudta, hogy épp olyan időszakon megyek keresztül, amikor nagyon nagy szükségem van Istenre, átruházta rám a részvételi jogot. Igen ám, csakhogy pont az összegyetemi gólyatábor hétvégéjére esett a Grund, és kicsit azért elgondolkodtam, melyiket válasszam – de így volt jó, ahogy volt. : ) Nem bántam meg, hogy elmentem, hiszen nagyon sok új embert ismertem meg, sok élménnyel és tudással lettem gazdagabb.

Már az odautazás sem ment annyira zökkenőmentesen, Siófoktól ugyanis vonatpótló autóbuszok közlekedtek, és számomra már az problémát okozott, hogy Siófokig eltaláljak, nemhogy Balatonszárszóig! Pláne egyedül, nem ismerek senkit… Végül is eljutottam Szárszóig, de onnan ismét nem tudtam, merre kéne mennem, elindultam hát női megérzéseim szerint a Fő úton, mint később kiderült, épp a megfelelő irányba. Útközben megszólított egy lány:

– Szia! Bocsi, Te a MEKDSz-táborba mész?

Én meg hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, a MEKDSz-rövidítést nem is ismertem, csak annyi volt tiszta, hogy „én most jövök a Grundra”; de végül is viszonylag hamar ráébredtünk, hogy egy helyre megyünk, és Dankával azóta is jó barátságot ápolunk.

Hálás vagyok Istennek, hogy elmehettem ebbe a táborba, hihetetlenül jó volt, nemcsak lelkileg, hanem a szabadidős tevékenységeknek hála (foci), fizikailag is felfrissültem. Mindenkinek csak ajánlani tudom. 😉

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?