Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Egy pohár friss víz

0

Az elmúlt hetekben az európai és nemzetközi sajtót az európai menekültkrízis foglalkoztatja. Mutatunk egy kis körképet, hogyan reagáltak az európai diákszervezetek.

2015_09_24_RefugeeCrisis-border

Horvát diákok ételt osztanak a szerb-horvát határon menetelő migránsoknak.

Maja Aleksandrova, a SEAM Exodus Macedonia főtitkára, férjével éppen rokonlátogatásra ment a szerb határ közelébe, amikor összetalálkoztak a menekültekkel, akik 37 °C-ban gyalogoltak vagy éppen bicikliztek, gyakran gyerekekkel együtt. Majáék gyakran megálltak útközben, hogy néhány bátorító szót, tanácsot vagy éppen pénzt osszanak meg velük. „A rákövetkező napon két SEAM-essel elmentünk egy mecsethez, ahol naponta több, mint száz menekült pihen meg, mielőtt továbbindul Nyugat-Európába. Ételt, valamennyi gyógyszert és ruhát vittünk nekik. Szívszorító volt velük beszélgetni, és hallani az élettörténetüket. Egyre több diák is segít a menekülteknek. Adományokat gyűjtenek, és az összegyűjtött pénzt elküldik a legkritikusabb helyekre. Azt mondják, imádságra, gyakorlati segítségre pedig még inkább szükség van.

Nem a SEAM Exodus az egyetlen, akik gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre. A német SMD már a tanévkezdet előtt elkezdett segíteni. Az egyik csoport higiéniai termékeket, tollakat és papírokat adott a Drezdai Egyetem tornatermében elszállásolt mintegy hatszáz menekültnek, és a chemnitzi diákok is szeretettel látogatják az egyetemi tornateremben meghúzódó migránsokat. Egyikük szerint néhány kisebb gesztussal, némi idővel és testvéri szeretettel sok mindent el lehet érni.

STEP Croatia (Horvátország) az irodájában fogadja az adományokat. Egy teológiát végző hallgatójuk koordinálja az adományok fogadását és azok elosztását a horvát protestáns és evangéliumi egyházak nevében. „A határnál dolgozik a Vöröskereszttel és a Védelmi Minisztériummal. – mondja a főtitkáruk. – Szükség van az imádságra: mind az országukat elhagyókért, mind pedig Horvátországért mint befogadó félért.”

Önkéntesek Horvátországból (balról jobbra az első két kép) és Görögországból (a harmadik)

A horvát opatovaci menekülttábor (első kép). Önkéntesek Horvátországban (második) és Görögországban (harmadik)

A görög SXEF diákjai is megtesznek minden tőlük telhetőt. Grigoris Karasaridis, egy thesszalonikai munkatárs a következőket írta: „Görögország egyike azon országoknak a világon, ahol elég sok fájdalmas változás történt. Egészen addig nem is nagyon fogtuk fel, hogy a közvetlen közelünkben van egy hely, ahol sokkal több szenvedés történt, amíg meg nem láttuk a menekülthullámot, az embereket, akik gyermeküket magasra tartva kelnek át a határon. Úgy tekintettünk erre, mint egy lehetőségre, ahol megmutathatjuk, hogy a kereszténység, amit hirdetünk, milyen gyakorlati. Elmentünk az északi határhoz, ahol a migránsok gyülekeznek, hogy segíthessünk, ahogy csak tudunk.”

Penny azt kéri az eredeti cikk végén, hogy imádkozzunk továbbra is a diákokért (azaz magunkért), hogy ebben a krízishelyzetben is Isten neve hirdettessék szóban és tettben. Imádkozzunk Európa vezetőiért is, hogy bölcsen és könyörületesen tudjanak reagálni.

Jövő héten nézőpontot váltunk, és egy menekült E/1. beszámolóját olvashatjátok.

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?