Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Milyen vajon menekültnek lenni?

Global Peace Index listája szerint Magyarország a világ 22. legbékésebb országa. Az összehasonlítás kedvéért Anglia a 39., az Egyesült Államok a 94. helyezett. Így nekünk, magyaroknak talán nehéz átérezni, mit is jelent menekültnek lenni. Éppen ezért hadd mutassuk be Dr. Vinh Chungot, aki Vietnamból menekült az USA-ba, és egyetemi évei alatt kapcsolatba került az ottani diákmozgalommal.

20150916 vinh refugees

Vinh háromévesen, miközben családjukat mentették, IFES-es diákként és ma, családja körében.

„1979-ben, amikor a családom elhagyta Vietnamot, hároméves voltam. Összezsúfoltak egy csónakba 92 másik menekülttel együtt. Nem volt se víz, se étel, gyakorlatilag szó szerint halálra voltunk ítélve. Szerencsére másként végződött.”

Vinh ma már Colorado államban él, bőrrákra specializálódott sebészként. Nős és négy gyermek édesapja. Nem mellesleg az USA egyik legelőkelőbb egyetemén, a Harvardon végzett. Tizenegy testvérével együtt 22 diplomájuk van, ebből hat doktori. Mindemellett természetesen rendkívül hálás azokért az emberekért, akiket megérintett a menekültek helyzete, és tettek is valamit értük. Ezek között az emberek között volt Stan Mooneyham, a World Vision nevű segélyszervezet elnöke, aki azt a mentőhajót küldte a Dél-kínai-tengerre, ami végül csodával határos módon megtalálta Vihnék rozoga csónakját.

where_the_wind_leads„Fel kell ismernünk, hogy egyénenként is képesek vagyunk változásokat előidézni. Az én életemben a World Vision hajója volt az, amelyik jött és megmentett. Ezután egy arkansasi kisváros, Fort Smith gyülekezete tárta ki ajtaját, és segítette a családunkat, valamint voltak ezen kívül teljesen idegenek is, akik pénzt, ételt és szállást adtak.”

„Ha a mai problémára tekintünk, olyan hatalmasnak tűnik, hogy tehetetlennek érezzük magunkat. De szeretném, ha mindenki tisztában lenne vele, hogy mindig van lehetőségünk arra, hogy változást hozzunk létre mások életében.”

Vanht a Harvardra kerülve csatlakozott a frissen alapított, InterVarsityhez (USA-beli MEKDSZ-hez) tartozó ázsiai-amerikai Biblia-tanulmányozó csoporthoz, ahol elmélyíthette keresztyén hitét és megtanulhatta azt, hogyan szolgálhatja Istent világi munkahelyén. Noha a Harvardon nagyon erős a versengés, a Vanht felkaroló idősebb keresztény diákok olyan szimpatikusak és nagylelkűek voltak, hogy rajtuk keresztül megtapasztalhatta Krisztus szeretetét – így ma azt szeretné, ha ugyanezt a krisztusi szeretet tudnánk mi is továbbadni a menekültek felé a jelenlegi krízisben.

„A médiában a keresztyének arról ismertek, hogy mit elleneznek – mondja. – A jelenlegi emberi tragédia közepette azonban inkább arról beszéljenek a tetteink, hogy miben hiszünk. […] Jézus szavait idézve: „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Mt25,40)

Ha kíváncsi vagy az eredeti cikkre, kattints ide! Ha pedig Vinh Chung teljes élettörténete érdekel, a könyvében megtalálod.

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?