A félévzáró alkalmunkra készültem éppen, amikor azon kaptam magam, hogy a gondolataim elkalandoztak… Először is a csodálkozás fogott el: „Hogyan telhetett el ilyen gyorsan az idő! Az nem lehet, hogy máris vizsgaidőszak van!” Ezt követte a számvetés: „Hogy is telt ez a félév a mi kis diákkörünknek…”
Őszinte leszek, nem volt a legegyszerűbb félév. Sőt… mondhatni, nagyon nehezen indultak be év elején a dolgok. Négy-öt hétbe is beletellett, amíg találtunk időpontot. Sajnos nem minden héten tudott mindenki velünk tartani az órarend miatt, és ez engem elszomorított. Viszont kompromisszumot kellett kötni, annak érdekében, hogy lehetőség legyen a találkozásra. Már kezdtek felmerülni bennem a kételyek, hogy lehet, nem is kellene ezt erőltetni, talán nem is annyira fontos ez mindenkinek. Ráadásul év elején kevesebben is voltunk, mint előző év végén. De azzal a maggal összetartottunk, és azt tapasztaltam, hogy hétről hétre épül a közösségünk, egyre jobbakat beszélgetünk, egyre nagyobbakat nevetünk, egyre mélyebb vizekre tudunk evezni. Így vált egy nagy bizonytalan kérdőjelből egy biztos töltődési ponttá a hetemben a diákkörös találkozó. Különösen hálás vagyok azért, hogy megtapasztalhattam azt, hogy egyre többen vállalják az igei készülést, egyre többen szerettünk volna kedveskedni finomságokkal, és a legjobbat a végére hagytam: gyarapodtunk is (nemcsak hitben, hanem számban is)! 🙂 Nagyon jól kialakult „montage”-ima rendszerünk lett, amikor mindenki hozzátesz pár gondolattal, szóval az imádsághoz.
Tehát ott tartottam, hogy a félévzáró alkalmunkra készülök, ami egy teázóban volt péntek este. A jó társaság miatt adott volt, hogy az alkalom is remekül sikerült. Az örömről, küzdelmekről és a küzdelmekben lelt örömről gondolkoztunk. Az egyetem falain kívül valahogy mindenki még beszédesebb lett, és így mind a heten új, érdekes dolgokat tudhattunk meg egymásról. Most döbbentem rá, hogy a nagy vidámságban elfelejtettünk fényképet készíteni, de ígérem, hogy a következő helyzetjelentéshez már azt is fogok csatolni! 🙂 Nektek is azt kívánom, hogy sikerüljön a vizsgák várakozása mellett valami sokkal nagyobb eseményre készülni lélekben! (Azt hiszem, mindenki tudja, mire gondolok 😉 )
A cikkért hálás köszönet illeti Ábrám Borókát, aki a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara diákkörének félévéről számolt be nekünk. Kedves Diákkörösök, ugye nem ismeretlen ez az időpont-találási mizéria? Meg az sem, hogy aztán, ha végül kialakul a rendszer és összekovácsolódik a közösség, annyi meg annyi áldása lehet! Megéri a várakozás – ez az, amit az advent is üzen nekünk. „Csendesedjél le az Úr előtt, és türelmesen várjad őt!” /Zsolt 37,7/
Célkeresztben: Bejrút és Párizs 
Hozzáértő vagy?
So, what do you think ?