Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Öböl menti gyász: bízni Istenben a tragédia idején

0

time-to-mournMegcsörren a telefon. Felismerem a számot. J az, a közel-keleti és észak-afrikai IFES-régió titkára. Rossz hírt közöl. Három keresztény testvérünk halt meg, amikor otthonukat bombatalálat érte. Egyiküket, Amart, ismertük is, őt J így jellemezte: „egy fiatalember, telve Krisztus iránti szenvedéllyel”. Micsoda fájdalmat jelenthet ez a lesújtó hír Amar családjának, barátainak! Kedvezőtlen fordulat ez számunkra is, hiszen ez a fiatalember nemrég vett részt egy IFES-konferencián, és abban reménykedtünk, hogy vezetővé válik az egyébként zárt országban.

Nehezen értem meg, miért történt mindez — mennyivel inkább jelenthet küzdelmet azoknak, akik közel állnak a szituációhoz. Ennek ellenére mit hallok Muradtól (korábbi cikkünkben így neveztük őt), aki ugyanebben az országban él?

„Isten velünk. Hiszünk Igéjének, amikor azt mondja, hogy még a szenvedés és háború során is »veletek leszek«”. Lehetőségeink még sosem voltak ennyire számosak, mint most. Isten új látást és dinamizmust adott. Néha félek, de Isten támogatását érzem mindabban, amit teszek.”

És mi Murad következő lépése? Előadást tervez tartani az egyetemen összehasonlító vallástudományból. Hamarosan szerez néhány könyvet egy keresztény könyvesboltból és szétosztja az egyetemen.

J nagyon közel állt a meggyilkolt diákhoz, így megkérdeztem, hogyan vélekedik erről a fájdalmas eseményről: „Néha úgy érezzük, hogy elbátortalanodunk, nyomás alatt vagyunk, emberi tragédiák vesznek minket körül. De a katasztrófák ellenére, amikkel a közel-keleti és észak-afrikai régióban szembenézünk, elmondhatjuk, hogy Isten ígéretei továbbra is megállnak. Továbbra is bíznunk kell az ő igéjében, és észre kell vennünk azokat a pozitív dolgokat, amelyeket ő tesz, hogy támogassa egyházát a világnak ezen a részén.”unnamed

A tavalyi IFES-világtalálkozón egy palesztin keresztény, Munther Isaac a Dániel könyve alapján beszélt a három ifjúról a tüzes kemencében. Emlékeztetett minket, hogy Jézus ott volt velük a kemencében. A tragédia újra emlékeztet erre a gondolatra: Jézus ott volt a házban ezzel a három keresztény testvérünkkel, amikor a bomba eltalálta őket. Szívembe zárom Munther szavait, ahogyan újraolvasom őket: „A kereszt mutatja számunkra, hogy Jézus velünk együtt szenved. Amiképp együtt sétált a három ifjúval, ma is együtt sétál velünk a nehézségek idején. Velünk együtt szenved és ad erőt.”

Imádkozzunk azokért a testvéreinkért szerte a világban, akik szenvedéseken mennek keresztül;
különösképpen a veszélyes helyzetben lévő IFES-diákokért, hogy felismerjék: Jézus mellettük van, mindhalálig.


Ez a cikk egy az egyben az IFES múlt heti imalevelének fordítása. Nemzetközi nagytestvérünktől (a MEKDSZ-nek ez az IFES) hetente kapunk „Prayerline” imaleveleket és havonta nagyvilágbéli híreket. Előbbi kb. olyan, mint a Postit!, utóbbi pedig, mint a MEKDSZ-percek. Ide kattintva tájékozódhatsz a részletekről.

 

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?