Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Akik között fényletek, mint…

2

lindsay-brown-mint-csillagok-a-vilagban-300x416John Wesley, a metodista mozgalom egyik vezetője egy több kötetből álló ún. Keresztény könyvtárat állított össze, amibe belepakolt minden olyan könyvet, amit szerinte a lelkészeinek olvasnia és ismernie kellett. Amennyiben össze kellene állítanom egy könyvtárat a MEKDSZ-esek számára, harmadik helyre, a Biblia és Járay Marci összes titkári beszédének nyomtatott változata után, Lindsay Brown Mint csillagok a világban c. könyvét tenném.

A szerző, Lindsay Brown a Nemzetközi Evangéliumi Keresztény Diákszövetség (IFES) munkatársa volt huszonöt éven át, s ebből tizenhat évig főtitkár, így igazán jó rálátása van a szervezetre. Brown érintettsége a sok személyes történet elmeséléséből is jól látszik. Ez nem csupán az IFES történetét bemutató könyv, hanem annál több: bizonyságok gyűjteménye első kézből arról, amit Isten tesz az egyetemeken világszerte.

Brown többrétűen meséli el az IFES történetét, és mivel ezeket a rétegeket folyamatosan váltogatja, jó lendülete és ritmikája van a könyvnek, amitől nagyon olvasmányos. Ha két részre bontjuk a rétegeket, akkor van a teológia (tanítás) és a történetek (bizonyságok). A teológiához mindig rengeteg történet is párosul, így sosem válik szárazzá a könyv. Ha több réteget akarunk felfejteni – a teljesség igénye nélkül -, akkor találunk közte egyháztörténelmet, a misszió rövid történetét és teológiáját bemutató fejezetet, valamint az IFES történetének és értékrendjének leírását. Olvashatunk arról, hogyan tettek Istenről bizonyságot a fiatalok az évezredek folyamán, de ott van ugyanakkor folyamatosan a jelenkori aspektus is, hiszen minden egyes témánál a 20. századi és jelenkori IFES-mozgalmak és -diákok történeteiből szemezget. Így, mire végigolvassuk a könyvet, amellett, hogy kapunk egy átfogó képet az IFES szolgálatáról, gyakorlatilag bizonyságok tucatjait olvashattuk arról, hogyan használja Isten a keresztény diákokat szerte a világon, hogy örömüzenetét eljuttassa az egyetemistáknak. És ez utóbbi a könyv legnagyobb erőssége: az IFES történetét, alapelveit és a hozzákapcsolódó tanításokat egyetemisták történeteivel együtt mutatja be. Olvashatunk WC-pucoló diákokról, olyanról, aki az elnök meghívására országa kormányának bizonyságot tett Krisztusról; egy diákkörről, ami a hullaházban tartotta az összejövetelét; arról, hogyan léptek fel a keresztény diákok az országukban dúló korrupció ellen; valamint olyan főtitkárokról, akik életüket kockáztatva végzik szolgálatukat. Elképesztő, milyen különböző élethelyzetekben szolgálják az egyetemisták Krisztust, az egyetemüket és az országukat.

BodyOfChristAz utolsó és véleményem szerint egyben a legmagasabb rendű réteg, amikor Brown bemutatja, hogy az IFES missziója hogyan járul hozzá a globális egyház munkájához. Mert bizony az IFES nem légüres térben dolgozik, hanem Krisztus globális testének építéséhez kíván hozzájárulni. Ezzel Brown elhelyezi a mozgalmat abba az ezerdarabos puzzle-ba, amit úgy hívnak: Krisztus Teste.

Végigolvasva a könyvet, könnyebb a MEKDSZ-t elhelyezni a nagy testvér kebelén. Apropó, a könyv Járay Márton (a könyv kiadásakor a MEKDSZ főtitkára) függelékével zárul, amiben a magyar MEKDSZ történetét és alapelveit mutatja be.

Egy 1969-es New York-i metrókísérletben a pszichológusok az emberek segítőkészségét vizsgálták. Vajon, ha valaki összeesik a metrószerelvényben, lesz-e, aki segít? A vizsgálat egyik eredménye azt volt, hogy ha egy személy elindul segíteni, mások is követik, tehát a segítőkészséget illetően modellnek tekintik mások viselkedését. Nos, ez az alapelv működik a könyv esetében is. Keresztény diáktársaink hite modellértékű, és arra ösztönöz, hogy még bátrabban hirdessük az evangéliumot, hiszen akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül (Zsid 12,1a) – akik ragyognak, mint csillagok a világban (Fil 2,15b) –, azok nem tehetnek mást, mint hogy maguk is ragyogjanak ott, ahová Isten helyezte őket: a tejjel és mézzel folyó Kárpát-medencében.

Ha egy sikeres puccsot követően átvenném a hatalmat a MEKDSZ felett, és teljhatalmú diktátor lehetnék, ezt a könyvet minden diákkörvezetőnek kötelezővé tenném. Így azonban, csak szerényen ajánlani tudom. És nem csak diákkörvezetőknek.

Gusztin Rudolf


Tudtad, hogy a MEKDSZ és a Harmat Kiadó közös tőről fakad? A Harmatot MEKDSZ-esek alapították, egyetemista és főiskolás diákok kezdeményezésére jött létre 1990-ben, 25 éves fennállását április 8-án ünnepeljük a LÖK-ben. Addig is fogadjátok szeretettel azon könyvek ajánlóit, amik különösen megérintettek bennünket. Hátha számotokra is építőek lesznek!

Lindsay Brown: Mint csillagok a világban. Budapest: Harmat – MEKDSZ, 2011.

Facebook kommentek

komment

2 hozzászólás

  1. Pallag Gergely

    Most olvastam el a könyvet a bejegyzésen felbuzdulva. Köszönöm, én is csak ajánlani tudom!

    Válasz

So, what do you think ?