Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Meet the Boss – alias DVT

0

DVT2

Második alkalommal jöttek össze széles e vidék MEKDSZ-köreinek vezetői. „A diákkör lelkiállapota” fantázianevű téma köré csoportosult az est. Mikor elolvastam, lövésem nem volt, mire számítsak. Buszra pattantam, de előtte még gyorsan felelevenítettem magamban a reggeli áhítatot, ha netán valaki rákérdezne…:)

Hogy hányan voltunk? Nem tudom, de háromszor is kellett pótszéket rakni az asztal köré. A hogyvagy-kör végére már az alkalom negyedét túlléptük.

  • Végighallgattuk, milyen a „nem normális” diákkörök élete. Van, ahol egy hónapja megtért egy srác (BCE Alpha), és ahol előző évben egyáltalán nem voltak a horizonton a jövő vezetői, most négy is van (SE ÁOK).
  • Milyen vajon átalakítani az eddig jól bevált diákköri profilt? Hiszen ha új emberek érkeznek, jó, ha a diákkör az ő igényeikhez is idomul (ELTE EC BK).
  • Hogyan egyensúlyozik egy csapat a felekezetköziség dűlőin? (PPKE BUSZ) A valóságban nem mindenhol olyan zökkenőmentes ez a téma, mint nálunk (ELTE BGGYK) – két évig nem is kérdeztük meg, hogy ki „mi”.
  • És akad, ahol tényleg járnak nem hívők is, tartósan! (PE Keszthely) Máshol meg a nagy alkalmakra tényleg elmennek az emberek! (PTE)

SDG!SDG!SDG!SDG!

on the same pageBalzsam volt a léleknek, ahogyan egy átlagos szerda estén Isten rendkívüli munkájáról mesélhettünk egymásnak. Egy kicsit úgy éreztem, mint aki eggyé válik ezekkel az idegenekkel, én meg direkt lekéstem a beszélgetős részt az elejéről. Azt hiszem, utoljára.

És akkor még nem beszéltem Kerekes Szabolcs történeteiről! Hab(ok) a tortán.

Téli tábor után célkitűzéseimet erővel igyekeztem megvalósítani… Rájöttem, hogy mi hiányzott. Az evangelizáció szereteten kell, hogy alapuljon. Ez úgy néz ki (igen, LÁTSZIK), hogy a másikat tisztelem, nem éreztetem vele, hogy én több vagyok, mint ő, mert nem vagyok. Jó, ha érzi, hogy egy oldalon állunk. (Be is ugrott. Evangelizáció: egyik koldus elmondja a másiknak, hol a kaja. By Tor)

sharing_breadIlyen szeretetközösségnek kell lennünk, ahol jó maradni… hogy mindnyájan egyek legyünk, hogy amiként az Atya és Jézus egyek, úgy legyünk mi is bennük egyek.

Erre varrjatok gombot, ebbe álljatok bele, ebben maradjatok meg ti is!


Az élménybeszámoló Nyúl Sára tollából származik. A kiemelt kép pedig innen.

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?