Október 16-án a MEKDSZ, illetve az IFES szervezésében történt meg az az imaalkalom, ahol egy maroknyi magyar diák imádkozhatott a világ különböző pontjain élő diákokért, illetve az ottani keresztény diákkörökért is.
Mit jelentett ez a gyakorlatban?
A terem sok pontján a különböző országokban működő IFES diákkörökkel kapcsolatban olvashattunk információkat, statisztikákat, illetve az éppen aktuális nehézségeikről, imatémáikról is találtunk némi információt. Miután bőven elég időt kaptunk arra, hogy a teremben sétálgatva befogadjuk ezeket az információkat, kisebb csoportokra oszlottunk és imádkoztunk. A mi csoportunk először megvitatta, hogy kinek mi volt az, ami igazán szembetűnő volt a sok olvasott információból, majd közösen imádkoztunk az elhangzottakért.
Világjárvány?
Igen, világjárvány. Ez az alkalom több szintjén is megjelent: a szervezők kérésére az alkalom egésze alatt maszkot viseltünk, így egyfelől a mi kis személyes jelenlétünket is befolyásolta, másfelől viszont „magasabb szinten”, az imatémák között is megjelent. Több külföldi diákkörrel kapcsolatban olvashattunk olyan problémákról/kihívásokról, amiket ez a szokatlan és nem felhőtlen általános helyzet teremtett (amikről nyilván az itthoni MEKDSZ diákkörök is tudnának mesélni). Engem, személy szerint ez a téma érintett talán a leginkább meg, hiszen egyetemistaként és diákkörvezetőként napról-napra szembesülök ennek a helyzetnek a kihívásaival („kihívásaival”, ragaszkodva ahhoz, hogy a szavak szintjén is a lehető legpozitívabb módon próbáljam felfogni a helyzetet).
Mit jelentett nekem személyesen az alkalom?
Ugyan a járvány elleni védekezést komolyabban vevők – azaz például én – manapság ötször is meggondolják, hogy elmenjenek-e bárhová, ahol esetleg megkaphatjék/tudtokon kívül terjeszthetik a vírust, azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy megszerveződött ez az alkalom. Jó volt kicsit kilépni a saját problémáimból és önmagamról meg a közvetlen környezetemről áthelyezni a fókuszt számomra ismeretlen és nagyon messze élő emberek problémáira.
Jó volt azt megtapasztalni, hogy igazából mennyire kiváltságos a helyzetem sok szempontból, például azért, mert ugyan termet nem kapunk az egyetemen a diákkör számára, de azért messze nem kell attól félnem, hogy megölnek a hitem miatt. Persze mindez az ismeretszerzés és imádkozás az online térben is megvalósulhatott volna.
Ami viszont nem igazán tud megvalósulni személyes találkozó nélkül, azok a rövid és sokszor semmitmondó beszélgetések, egy-egy vicces félmondat, egy-egy egymásra mosolygás, amik mind megtörténtek, miközben gyűjtöttük az imádkoznivalót.
És akármennyire is nem elég szent gondolat, nekem ez volt a legnagyobb élmény az estével kapcsolatban: találkozni a barátaimmal (vagy éppen eddig teljesen ismeretlen emberekkel) és közösségben lenni velük, nem csupán egy ima erejéig, hanem az egész este alatt. Ezek a spontán és látszólag fölösleges szituációk ugyanis sokkal többet adnak egy közösségnek, mint amennyire azt először gondolnánk (vagyis én gondoltam volna, lehet, hogy mások erre már rég rájöttek)…
Rebeka, LFZE Fúga-kör
Megbízható-e? 
Filmek diákköri fogyasztásra
So, what do you think ?