„Pálcikával ne is próbáljátok eszegetni a rizset, mert az eleve reménytelen!” – intette óva az ELTE gyógypedagógus tanoncait egy látássérült diáktársuk. A diákkörösök ugyanis nemrég vakvacsit szerveztek a kampuszon, és hát bekötött szemmel közel sem biztos, hogy megfelelő helyre (si)kerül a megfelelő anyag…
– Egyszer már én is vettem részt vakvacsin – meséli Dékány Adél a bárczis diákkörből -, és volt ilyen gyakorlatunk is az egyetemen, hiszen aki vakon születik, sokkal nehezebben tanul és tanítható meg például enni. Meg sok az elsősünk a diákkörben, szóval ez egyfajta csapatépítésként is szolgált, és egyébként is minden félévben szervezünk olyan alkalmakat, ahová érdeklődők is szívesen eljönnének – így az eseményt meghirdettük a Facebookon meg ki is plakátoltuk a suliban.
Ízelítőül, íme, néhány részletinfó, egy ismert Arany-darabkával, Adél beszámolója alapján:
„Vadat, halat s mi jó falat…” – „Elég változatos volt a menü: leves, sült krumpli, rizs, halrudacska, pizza meg rakott tészta, mexikói chilis szósz, desszertnek pedig tiramisu és Sport szelet.”
„…szem-szájnak ingere.” – „Alapvetően szemtakaróval elfedett szemmel ültek az emberek az asztalnál, így választották ki, hogy miből ennének szívesen, így szedtek az ételből, és így mérték be azt is, hogy kb. mennyit szedtek” – és természetesen így kellett megoldaniuk a fő attrakciót, az evést is.
„Sürgő csoport, száz szolga hord…” – „Megbeszéltük, hogy mindenki kb. 2 főre hozzon tálalásra kész kaját az alkalomra, így egymás főztjét is megkóstolhattuk.”
„…hogy nézni is tereh.” – Adél számára segítőként nem volt teher nézni, ahogyan a többiek igyekeznek ügyesen „lapátra tenni” az elemózsiát, épp ellenkezőleg: „Segítettem nekik, ha épp leesett a villájukról egy falat, vagy azt hitték, hogy már mindent megettek, pedig még volt előttük bőven…”
Az Isten országa nem evés és ivás – vagy mégis? 
Sírjatok a sírókkal
So, what do you think ?