Nem is tudtam, mit várjak az ICFB-től, amikor csatlakoztam. Mivel semmiféle keresztény csoporthoz nem tartoztam ezt megelőzően, kezdetben megvoltak a magam félelmei. Inkább csendesebb keresztény voltam, igyekeztem jófej lenni, de ritkán beszéltem mással a kereszténységről. Szóval nem kis hezitálás után mondtam Berninek, hogy meglátogatom vele azt a keresztény csoportot, ahová őt a barátnője, Eszter hívta el.
Azon a pénteken hazafelé menet, amikor egy barátommal, Attissal arról beszélgettünk, kinek mi a terve a hétvégére, megemlítette, hogy azért van nála a gitárja, mert épp egy nemzetközi diákok és fiatalok számára szervezett összejövetelre megy, és megkérdezte tőlem, szívesen vele tartanék-e. Jól hangzott, és egyébként is szeretem a spontaneitást, de már megvolt az esti programom Bernivel. Természetesen nem telt sok időbe, amíg rájöttünk, hogy mindketten ugyanarról az alkalomról beszélünk; innentől kezdve az egész utat végigkacagtam.
Mára már majdnem 3 éve vagyok az ICFB pénteki találkozóinak oszlopos tagja. Nagyon szeretem a csapatot, rengeteg jó barátra leltem itt. A leginkább azt szeretem, amikor együtt éneklünk, mindig viszek magammal gitárt. Azt hiszem, elmondhatom, hogy a többi magyarországi diákkör között úgy híresültünk el, mint az a csapat, aki élő lélekkel énekel.
Az ICFB legfontosabb része, természetesen csak a C, azaz az után, hogy keresztények vagyunk, az I, azaz az, hogy nemzetköziek is, és nemcsak névleg. A csoportunkba szerte a világból érkeztek emberek. Árpád kertjében van egy világtérkép, amin mindenkinek a neve olvasható aszerint, hogy honnan érkezett. Hasonlóképp, az összes dal közül, amit éneklünk, a Mily nagy vagy, Urunkat szeretem a legjobban, mert abban a refrént a végén mindenki a saját nyelvén énekli.
Egyébként nemcsak éneklésből meg pénteki találkozásokból áll az ICFB. Az emberek gyakran megosztják a költeményeiket, vagy azokat a gondolataikat, személyes kérdéseiket, amik épp foglalkoztatják őket, és ezek nagyon jó beszélgetésekhez vezetnek. Ha jó az idő, hétvégente a szabadban találkozunk, és van, hogy viszem a rögbilabdámat is, hogy kicsit megoszthassam a többiekkel a magam kultúráját.
Ez persze csak az én véleményem; mindenkinek megvan a maga személyes helye az ICFB-ben, és ez teszi az egészet különlegessé, és noha teljesen különbözőek vagyunk, egy dolog azonban mégis van, ami mindannyiunkban közös.
Olvassátok el Siôn angol eredetijét a saját blogján!
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik 
Van más út, nemcsak a szekálás
So, what do you think ?