Postit!

Félévnyitó ökumenikus zenés áhítatot tartott az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Keresztény Diákköre. A karról három keresztény oktató kereste fel a diákkör egyik vezetőjét, Csoma Zsófit, hogy mint Biblia-körösök, becsatlakoznának-e a szervezésbe, kivitelezésbe. Múlt hétfőn mintegy 30 fő gyűlt össze, hogy közösen megálljanak, mielőtt elindul a jól ismert szorgalmi időszakbéli pörgés.

Fáradságos szervezőmunka előzte meg ezt az alkalmat. Amit láttunk: öttagú zenészcsapat, gazdagon terített asztal, projektor és vetítővászon, igényes diasor, szépen elrendezett székek és a dékán. És ami emögött van: rengeteg „rugdosás”, diákkör-vezetői forszírozás („Akkor el tudnátok hozni a szintit is, ugye?”, „Veszel valami sósat is?”, „De finom lesz a nagyid pogija!”), plakátgyártás, sütés, gyúrás, ímélek, telefonszámla. Merő aktivitás. (Akinek most nem inge, legközelebb vegye magára! :D)

A program váza egyszerű: egy ének, ima, énekek, zsoltár, rövid tanítás az irgalmasságról, énekek, záró ima, szeretetvendégség. Nem ez vezetett az elámulásomhoz, amíg ott voltam. Hanem az, hogy én itt egy közigazgatási jogot oktató embert hallok a közösség nevében imádkozni, egy alkotmányjogtanárt, amint felolvassa a 33. zsoltárt, valamint egy magyar jog- és alkotmánytörténetet tanítót, aki egyébként katolikus pap is a Szent Imre templomban. De lehettek volna igazából a „Vállalati morfológia tanulmányok” szeminárium vezetői is, nem a tárgy a lényeg. Hanem az, hogy én akkor egy egészen más szerepben találkozhattam velük: nem a katedra mögött állva, hanem kezükben a Szentírással; nem számonkérésen, hanem közös áhítaton; együttműködtünk, de nem egy gyakorlaton, hanem az elmélyülésben. Az egyik tanár épp megköszönte Zsófinak a közös munkát, amikor odajött két elsőéves, akik a beszélgetést mintegy félbeszakítva kérdezték meg, hogy mikor és hol találkozik a diákkör, és hogy ugye járhatnak-e ők is. (És bizony el is mentek most hétfőn az első „hagyományos” alkalomra.) Tanúja voltam annak, ahogyan mesterek és tanítványaik összefognak a misszióért, ami A lényeg.

Ami pedig a szervező diákokat illeti – ld. a második bekezdést. Hihetetlen, hogy mennyi minden múlik a munkátokon! Pállal együtt mondhatjátok: „Mi Isten munkatársai vagyunk” /1Korintus 3,9/ Én pedig „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mivel az első naptól fogva mind ez ideig közösséget vállaltatok az evangéliummal. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Jézus Krisztus napjáig. Méltó dolog így gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket” /Filippi 1, 3-7/. [Kiemelés a szerk.-től – a szerk.]

Facebook kommentek

komment