Postit!

A címmondat Babits Jónásának szájából hangzik el. „Nem tudnám nem csinálni” – mondja pedig Sánta Dia, az ELTE BGGyK diákkörvezetője, amikor arról kérdezem, bevállalna-e még egy Márk-drámát. Merthogy április 9-10-én két ízben is megrendezésre került a színdarab, egyszer a Bárczin, másszor a Károli tréninghetének keretében.

– A PRoMISSZ (Pesti Református Egyetemi Misszió) tagjaként lettem részese a Márk-drámának, és eszembe jutott, hogy el lehetne hozni hozzánk, a suliba. A diákkör segített a szervezésben, és noha elég körülményes volt az eljárás, a dékán úr nyitottsága és az, hogy a kérdéseit meg tudtuk válaszolni, szabad teret – és termet – biztosított a számunkra.

– És a szabad infóáramlást mi biztosította?

– A faliújság, a facebook, hirdettük az eseményt az évfolyamcsoportokban is, meg felhívott a kari kommunikációs referens, hogy ő hallott erről a rendezvényről, és hogy esetleg a hírlevélbe is betehetnénk. Pillanatnyi hezitálás után belementünk… Neeem, dehogyis! 😉 Nagyon örültünk, és a válasz egyértelmű „naná!” formában hangzott el. Ezeknek, az imatámogatásnak és mindenekelőtt Istennek hála, majdnem telt házzal futott nálunk az előadás.

– És mi történt az előadás után? Kaptatok visszajelzéseket?

– Érdekes, mert az egyik barátnőm azt mondta, pont azért lépett le, mert ez az egész számára egy sokkhatással ért fel. De a diákkörből páran ottmaradtunk beszélgetni azokkal, akik nem rohantak el. Viszont az volt az észrevételünk, hogy a jövőben érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni az evangelizációk utáni beszélgetésekre. A többség számára a passió és a háromórás sötétség keltett mély benyomást…

– És Te hogy érezted magad játék közben?

– Nagyon klassz volt a csapat, és jó volt látni, ahogy napról napra nagyobb az összhang a játékunkban, és hogy közösséggé formált minket ez az egész. Személy szerint nagy kihívás volt számára János megformálása. Fel is tettem magamban a kérdést, hogy vajon miért nem tudom igazán beleélni magam ebbe a szerepbe? Aztán arra jutottam, hogy a legtöbb esetben a tanítványok sem értették azt, amit Jézus mondott. Nem érezték a szavainak a súlyát. Szóval lehet, hogy ez kellett ahhoz, hogy hitelesen tudjam játszani…

– … végsősoron azt a tanítványt, „akit Jézus szeretett”. (Ján13,23.)

– Így van. : ) És Istennek hála, ezt végül nekem személyesen is sikerült megélnem.

Facebook kommentek

komment