Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

MEKDSz U-18

0


Egy sportegyesületben alapvető fontosságú az utánpótlás megszervezése, hiszen máskülönben kiöregedik, kvázi elhal a csapat. Mivel – ha úgy tetszik – a MEKDSz-nél mi is futásunkat végezzük, nemes harcunkat harcoljuk, nekünk is gondunk kell legyen az utánpótlásra, azaz a nálunk eggyel fiatalabb, középiskolás korosztályra.

soccer_kids

Igen, azokra, akikké majd ők válnak! 😉

Ehhez kitűnően hozzásegít az, ha az ember lányát / fiát (kis kezdőbetűvel) visszahívják alma materébe, arra kérve őt, hogy meséljen az egyetemről, a hallgatói létről az ettől reszketeg vagy ezt épp izgatottan váró U-18-as diákseregletnek.

Pontosan ez történt Marcival is, aki kapva kapott az alkalmon, és sulis beszámolóját egybekötötte egy motiváló MEKDSz-promóval. És az eredetileg húszpercesre tervezett kedvcsináló helyett volt osztályfőnöke még a következő órát is átengedte a számára. Marcit kérdeztem a tapasztalatairól:

– Mi az, aminek szerinted mindenképpen bele kell férnie egy ilyesféle „kiselőadásba”, vagy inkább, mivel említetted, hogy érdeklődőek voltak, kérdeztek a diákok, fórumbeszélgetésbe?

– Szerintem nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy nemcsak olyan csoportosulásokhoz tudnak csapódni az egyetemen, amiknek hatalmas, megkapó, figyelemfelkeltő reklámja van, pl. bulik, kocsmatúra et al. Menjenek nyugodtan, ha van kedvük, de járjanak nyitott szemmel, és legyenek figyelemmel az egyéb lehetőségek iránt is, keressenek alternatív közösséget, nem kell rögtön az első „banda” mellett leragadni, elköteleződni.

– Hogyan beszéltél a MEKDSz-ről? Egyáltalán hogy jött fel, hogy ez is téma legyen?

– A gondolataimban eleve hozzákötődik az egyetem fogalmához a MEKDSz, mert nagyon meghatározó az életemben a diákkörben töltött idő, úgyhogy egyértelmű volt, hogy erről is szeretnék beszélni. Az meg, ahogyan beszéltem, tipikus eset: amikor a kezdetek kezdetén egyszerűen azt sem tudod, mit mondjál, de aztán a Szentlélek totál átveszi a vezetést, így akkor, abban az adott helyzetben mégis határozott tudsz lenni, tudsz értelmesen állást foglalni, utólag viszont hiába próbálod visszaidézni, miről is vagy hogyan beszéltél pontosan, nem tudod, honnan jött; vagyis, hát, nyilván tudod, csak nehezen érted – ilyen ez a Szentlélek : )

„Mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell” – Lukács12,12.

 

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?