Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Tudósok iránytűje

0

A kérdés: szolgálat kontra akadémiai érdeklődés. Sok keresztyén diák és professzor próbálja a kettőt integrálni. Az InterVarsity/USA ESN szervezete létrehozott egy projektet „Scholar’s Compass” = „Tudósok iránytűje” néven, melynek célja, hogy segítse azokat, akik hűségesek akarnak lenni az akadémiai területükön mint keresztyének.

scholars_compass

Talán több diák is érezte már úgy, hogy a szakmája nehezen használható az Úr dicsőségére a szolgálatban. Így volt ezzel az a Brian Lane is, aki nagyon szerette volna Istent szolgálni, aminek úgy gondolta, legjobb módja, ha lelkész, misszionárius vagy ifjúsági szolgáló egy egyetemi kampuszon. Ugyanakkor nagyon szeretett fizikát tanítani, de ez mondjuk nem épp egy olyan szolgálati forma, amit a gyülekezet előtt lehet végezni. Tehát a kérdés: szolgálat kontra akadémiai érdeklődés. Sok keresztyén diák és professzor próbálja a kettőt integrálni.

Az InterVarsity/USA, azaz az amerikai diákmozgalom ESN szervezete [Feltörekvő Tudósok Hálózata] létrehozott egy projektet „Scholar’s Compass” = „Tudósok iránytűje” néven, melynek célja, hogy segítse azokat, akik hűségesek akarnak lenni az akadémiai területükön mint keresztyének. A projekt egyik vezetője, Tom Grosh IV szerint a Scholar’s Compass egy válasz arra az igényre, hogy legyen egy olyan hitbeli segédanyag, melyet a saját akadémiai környezetükben alkalmazhatnak. A Scholar’s Compass célja, hogy az akadémiai világot összhangba hozza a keresztyén hittel. Mivel alapvetően közösségi projektben bíznak, ezért minden héten egy tudós vagy mesterfokozatot végző hallgató reflektál írásban a saját hitére és tudományos elhivatottságára. Az írók igen sokfélék, hiszen van, aki még tanul, és van, aki pedig már tanszékvezető tanár. Hasonlóképpen a tudományterületek is igen változatosak: fizika, nyelvészet, történelem és számítógépes társadalomtudomány, csak hogy néhányat említsünk. Az ESN azt reméli, hogy a Scholar’s Compass-t máshol is fogják használni a világon, hogy Krisztus egyetemes teste bárhol kamatozzon ebből a projektből.

Remélhetőleg a Scholar’s Compass egyúttal egy ugródeszka is lesz arra nézve, hogy a felsőoktatásról való teológiai diskurzus is beinduljon, valamint további párbeszédre ösztönöz a hit és akadémiai élet integrálásáról.

Akit érdekel, további információt találhat angol nyelven a projekt honlapján. Az eredeti IFES-blogbejegyzés pedig itt olvasható.

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?