Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Közgázos karácsony

0

„Mi vagyunk a gyertya lángja, és ahogy a gyertyát sem rejtik el, úgy add, Istenünk, hogy mi is világíthassunk társaink számára” – ez a gondolat hangzott el többek között a CKD-s karácsonyi összejövetelen, és ezzel a gondolattal indítanám a beszámolómat én is.

A karácsonyi előkészületekben, jobban mondva a már ajtón kopogtató vizsgaidőszak rohanásában, könnyen elfelejtődik az a csoda, amit advent alatt izgalommal kellene várnunk.Ezért is volt nagyon jó, hogy még egyszer a 2015-ös évben utoljára összegyűlhettünk pár órára, és minden bizonnyal Istennek tetsző időt tölthettünk egymással.

CKD_karacsony

Az összejövetelre visszalátogattak a már végzett, immár révbe ért hallgatók is. A találkozó elején az adventi időről beszélgettünk és a karácsony fontosságáról osztottunk meg egymással gondolatainkat. Közgázosok lévén, hamar eljutottunk arra a konklúzióra, hogy a karácsony a kereszténység egyik legnagyobb marketingfogása a nem vallásosak számára. Hiszen ilyenkor az emberek befogadóbbá válnak, és felidézik magukban, hogy igazából mit is ünnepelnek a szereteten kívül. A beszélgetést nyílt imával fejeztük be, áldást kértünk a karácsonyunkra, az életünkre és a Corvinus Keresztény Diákkör két új vezetőjére.

Az alkalmat gitáros énekléssel zártuk, de most rendhagyó módon karácsonyi énekeket énekeltünk. Előjött a Jingle Bells, amit némi Explorer-bűvölés után már nemcsak dúdolva, hanem szöveggel is el tudtunk énekelni. Végül, hogy a Mikulásnak is kedvezzünk, e klasszikust elénekeltük finnül is. A szándék a fontos, tartja a mondás, és, remélem, ez igaz is, mert a dal a kiejtésünk miatt jobban hasonlított üzbég rappre, mint finn karácsonyi énekre, de legalább megpróbáltuk.

Zárásig maradtunk, azaz este tízkor hagytuk csak el a c204-es termet, ami fél évig nyújtotta számunkra a biztos, nyugodt, lelki felfrissülés helyszínét. A kapu előtt elváltak útjaink, mindenki elindult tovább rohanni, de azért vissza-vissza fordultunk, és tudtuk, hogy jövőre újra találkozunk.

Békés, boldog karácsonyi pillanatokat kívánunk mindenkinek.


Mi is Nektek 🙂 Az írást ezúton is köszönjük Baló Borinak!

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?