Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Hogyan találkozz a miniszterelnökkel?

1

the world upside down

Diákok a kormány előtt. Derek a Lusakai Egyetemen olyan gyorsan növekedő diákkört hozott létre, hogy a hír, mely szerint pár héten belül a diákok 10%-a keresztény lett, még a miniszterelnökhöz, Kenneth Kaundához is eljutott. Behívta Dereket a palotájába, és megkérdezte, mi az az üzenet, amellyel feje tetejére állította az egyetemet. Bizonyságtétel először, bizonyságtétel másodszor – két hét múlva ugyanis már a többi vezetővel és a Krisztus evangéliumával együtt álltak helyt Derekasan a teljes zambiai országgyűlés előtt.

chain reactionDe ha már az örömhír láncreakciójáról beszélünk – hogyan jutott hitre, aki mindezt elindította a saját hazájában? Ugorjunk Nagy-Britanniába, ahol Derek abban a reményben ment el istentiszteletre, hogy ott társaságra lel. Nem tudjuk, hány barátra talált, de az tény, hogy néhány hét alatt megismerte az evangéliumot, és befogadta Krisztust. Pedig szegény csak azért érkezett Zambiából Angliába, hogy a Bath Műszaki Főiskolán tanuljon.

Megtérését követően gyorsan növekedni kezdett hitében. Nagy hatást tettek rá keresztény diáktársainak bizonyságtételei, és az angol diákmozgalom sikerein felbuzdulva elhatározta: ha hazamegy, elindít egy hasonló egyetemi szolgálatot. Így lett Derek az IFES támogatásával a zambiai diákmisszió első alkalmazottja.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, tele meglepő fordulatokkal. De ne csodálkozzunk, hiszen annak a kezében vagyunk, aki bármit megtehet, akinél nincs lehetetlen. Talán nem nyomunk sokat a latba, de ha Isten helyez valahova, és ő velünk van, ki lehet ellenünk?

 

Facebook kommentek

komment

One Comment

So, what do you think ?