Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Kis város, nagy kérdések

0

Képzeljünk el egy német kisvárost Berlin mellett: 8000 lakosa van, egyeteme egy sincs. Van egy villamosa, ami 1913 óta működik (a legkisebb német település, amelyen villamos van) és egy evangélikusok által működtetett konferencia- és oktatási központ, ahol időről időre IFES-találkozókat is szoktak szervezni. Ha mindezt összeadjuk, akkor a végeredmény egy Woltersdorf nevű német falu. 

Március 23–25. között több mint 20 IFES-es gyűlt össze itt, hogy az egyetemi diákmisszióval kapcsolatos kérdésekről beszélgessen. Az esemény az IFES „Big Issues in the University” eseménysorozat európai találkozója volt, amelyen egyetlen magyarként részt vehettem.

A híres villamos. Nagyon szép villamosszékek vannak rajta.

Az egyetem mindig is olyan hely volt, ahol az élet nagy kérdésein elmélkednek emberek. Az élet értelmétől kezdve a legújabb tudományos felfedezésekig és azok emberekre és társadalomra gyakorolt hatásáig. Életek, világnézetek és kultúrák csiszolódnak ezeken a beszélgetéseken keresztül.

Ezért is rendkívüli lehetőség az IFES-diákok számára, hogy a keresztyén világnézetet képviseljék, azt behozzák a tudományos közegbe, és megmutassák, hogy a Szentírás hogyan kapcsolódik a kortárs kérdésekhez. Az IFES számára fontos, hogy az egész egyetemet elérje: a BA és MA hallgatókat, doktoranduszokat, kutatókat és az egyetemen dolgozókat mind. Ez nem új dolog, hiszen az Élő kövek stratégia egyik pontja a „jelenlét az egyetemeken”.

Azért vagyunk ott az egyetemeken, hogy Krisztussal hassuk át a felsőoktatást, és hozzáadjuk azt az értéket, amit mi képviselünk.

A „Big Issues in the University” projekt azért van, hogy segítse a diákokat abban, hogyan tudják a keresztény lelkületet és gondolkodásmódot az egyetemi közegbe behozni, keresztény diszkussziókat beindítani az akadémiai világban és úgy általában jobban szolgálni az akadémiai közeget. 

A találkozó nagyon inspiráló hatással volt rám: láttam azt a rengeteg kiváló minőségű és magas színvonalú könyvet, ami a kereszténység és a tudományos élet vagy a kereszténység és a felsőoktatás viszonyáról szólt. Öröm volt hallani továbbá a különböző történeteket arról, ki hogyan hordozza Krisztust az akadémiai életben.

Például:

  • Portugáliában egy biodiverzitás iránt érdeklődő diák elment az esőerdők védelméről szóló diákköri alkalomra, és meglepte, hogy a keresztényeket más is érdekli, mint a mennybe jutás.
  • Egy macedón teológus és publicista konstruktív és párbeszédre hajlandó hozzáállásával kivívta egy szélsőségesen baloldali (liberális) lap főszerkesztőjének tiszteletét, aki emiatt megengedte, hogy kifejtse a lapban a szexualitással kapcsolatos keresztény álláspontját

Nagyszerű volt hallani gondolkodó keresztényeket, akik kifejezték azt, mennyire fontos lenne a különböző szakterületeken lévők kollaborációja: egy molekuláris biológiával (is) foglalkozó spanyol elmondta, hogy a saját szakterületét jól ismeri, de szüksége van teológusokra, akik segítenek az olyan komplex etikai kérdések megválaszolásában, mint a DNS módosítása magzati korban.

Elhangoztak olyan alapigazságok, mint hogy a diákkörök nem keresztényeket támogató csoportok, hanem misszióközpontúak. Nem önmagunkért vagyunk, hanem azokért, akik még nem tartoznak hozzánk.

Érdekes volt az a meglátás is, hogy az egyház általában 50 évvel le van maradva a társadalomtól, az egyetem pedig 10 évvel megelőzi azt. Érthető hát, ha azt mondjuk, a keresztény egyetemisták gyakran a két pólus közötti feszültségben élnek. 

Csoportképen: Örmény-, Cseh-, Francia-, Német-, Magyarország, Izrael, Olaszország, Macedónia, Portugália, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Királyság képviselői.

Az Élő kövek dokumentum szerint az egyik stratégiai prioritás, hogy a keresztény diákok jelen legyenek az egyetemeken „határozottan és konstruktívan; alaposan kidolgozott, biblikus világnézettel; bemutatva a hit, az élet és a különféle diszciplínák egységét.” Adja Isten, hogy ezt Magyarországon is megvalósíthassuk!

 

A beszámolót Gusztin Rudolf, a MEKDSZ alelnöke írta, aki jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója és az MTA BTK munkatársa.

A Big Issues projekt alapjairól szóló rész az Inside Track: Big Issues in the University című cikk alapján íródott. Ha érdekel bővebben, olvasd el az eredetit. Ha nem érdekel, akkor pedig szégyelld magad! 😉

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?