Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Félni és vezetni

0
Egy félős diákkörvezető visszaemlékezései

Pár éve a MEKDSzben “hegedűs Mártiként” voltam ismert, és emellett én voltam az, aki introvertált létemre arra “kényszerültem”, hogy diákkörvezető legyek. Akkor nem féltem amikor egy egész Téli Tábor előtt hegedültem a színpadon, de akkor nagyon, amikor az akkor éppen 3 fős diákkörnek először tartottam én az alkalmat.

Most már egy lassan másfél éves kisfiú anyukájaként tekintek vissza arra az időre.
Tudom, hogy a MEKDSz valahol erről is szól (a diákkörvezetésről), és a MEKDSzért mindig is rajongtam, de sosem szerettem vezető lenni.
Nagyon élveztem diákkörbe járni, amíg mások vezették az alkalmakat. Élveztem, hogy mondhatok nagyokat, ha épp elememben vagyok, vagy szürcsölhetem a kávét, és beburkolózhatok a sálamba és a hallgatásba, de semmi nem nyugszik az én vállamon, nincs felelősségem.

Élveztem, hogy nem nekem kell döntenem dolgokról, sodródhatok az árral, vagy jelen lehetek, ha akarok.
Ezzel szemben, amikor vezető lettem, hirtelen minden alkalom stressz-faktorrá változott. Hirtelen döntéseket kellett hoznom, irányítanom kellett, várakozó tekintetek szegeződtek rám (igaz, nem olyan sok), de eleinte aludni sem tudtam az alkalmak előtti estéken. Százféle variációt elképzeltem, mit fogok csinálni, ha bedugul egy beszélgetés, vagy ha csak egy ember jön el, történetesen épp valaki, akivel nem tudunk olyan könnyen beszélgetni…

Féltem, hogy kudarcot vallok, hogy nem fognak elfogadni és szeretni, hogy nem leszek alkalmas vezetőnek.

2017. Siófok

Aztán hatalmas öröm és megkönnyebbülés volt látni, hogy nem vagyok egyedül, nem én viszem az egész diákkört, mert mindenki másnak is fontos! Nagyon jók a beszélgetések, bensőséges a közösség, és szívesen beszél mindenki őszintén, mert biztonságban érzi magát.

Sőt, megszerettek engem!

És egyre kevésbé féltem.
Minden ilyen alkalommal úgy éreztem, Isten maga mosolyog rám a többieken keresztül, és azt üzeni nekem, hogy higgyem el, hogy ő mindenre alkalmassá tesz, amire elhív!

Hogy mi a különbség az anyaság és a diákkörvezetés között (mert eredetileg többnyire erről kellene szólnia ennek az irománynak), azt nem kezdem el sorolni, mert az anyaság bizonyos szempontból különbözik mindentől, amit előtte csinált az ember.

Hasonlóság az azért akad, legalábbis az én szemszögemből.

Eleinte az anyaságot is hasonlóan éltem meg, mint a vezetést. Persze hatalmas volt bennem az öröm és a szeretet a kisbabám felé, de nagyon, nagyon váratlanul ért, hogy egyszercsak én lettem az a személy, aki döntéseket hoz, felelősséget vállal, észben tartja, és irányítja a dolgokat. Ezúttal is azt hittem, mindent nekem kell megoldanom, természetesen tökéletesen.
Ahogy a diákkörben az volt a félelmem, hogy nem fognak majd szeretni, úgy friss anyukaként is attól féltem, hogy majd a kisbabám sem szeret, mert nem vagyok elég jó neki. 
Ezúttal is azt hittem, mindent nekem kell megoldanom tökéletesen.

Isten türelmes tanítóm.

Itt is ugyanazt tapasztaltam, amit a diákkörben.

SZERETETET egy másik ember részéről, meg bizalmat. Azt, hogy elmeri engedni magát velem, sőt, jól érzi magát velem (sőőőőt… csak rám van szüksége 😀 ).

2016. Siófok

Hatással tudok lenni rá, és akkor is szeret és örül nekem, ha néha tényleg nagyon tökéletlen anyukája vagyok.

Lényegében a diákkör és az anyaság is arra nyitogatta és nyitogatja a szememet és szívemet, hogy Isten SZERET, örül nekem, értékes vagyok, és tud használni, csak meg kell tanulnom minden helyzetből kiolvasni (és el is hinni) ezt.

Durst-Gál Márti

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?