Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Élve és/vagy halva

0

missziós ötletelés

Presence, missziós ötletelések és az ősz. Tökéletesen illeszkednek a táborokban már felrajzolt ívbe, hiszen 2017 az evangelizáció éve, ennek szenteltük. Így különítettük el, és ajánlottuk Isten számára. A misszió felé félúton. A csattanóért görgess! 😉

lion-du-serengeti-print

A Presence-ről azzal a bátorítással jöttünk el, hogy az evangelizáció nem más, csak annyi, hogy kiengedjük az Oroszlánt a ketrecből. De hogyan is? Ahhoz, hogy erre rájöjjünk, egész májusban imádkoztunk. 🙂 31-én pedig 31-en gyűltünk össze, hogy elárasszuk a termet az ötleteinkkel, majd együtt virrasszunk, dicsőítsük Istent a jóságáért – ehhez még Debrecenben is csatlakoztak hozzánk!

Debrecen_virrasztásEldöntöttük: ősszel tűzijátékpartyt csapunk, de nem is akármilyet! Tudjátok, van az a fajta, ami nagyot robban az elején, „szétsziporkázik”, aztán a sziporkák újabbat robbannak, a szikrák pedig még „szanaszéjjelebb” szóródnak. Ez a fajta tűzijáték a diákkörök közös összefogásával megvalósuló Nagy Bumm!-ot ábrázolja.

tűzijáték

De vonatkozhat arra a hatásra is, amit szeretnénk kiváltani – lángra gyúlni Krisztusért, hogy a tüzet aztán mások is továbbadhassák. Annyiban térünk el Páltól, hogy nem feledjük el azokat sem, amik mögöttünk vannak – hálatelt a szívünk, hogy itt tartunk, félúton 2017-ben, és hogy Isten megtart minket itt is. Futunk továbbá egyenest a cél felé, aki a Krisztus, és bátran játszunk továbbra is a tűzzel.

Bumm-hőtérkép

A Nagy Bumm hőtérképe – a bomba ott robbanhat nagyot, ahol a helyi diákkörök kibiztosítják. Az árnyalat ezért sötétedik [nyugatról keletre] Keszthely, Kaposvár, Pécs, Piliscsaba, Budapest, Szeged, Eger és Debrecen táján.


A kiemelt kép forrása ez az oldal. Hozzászólásodat várjuk a postit@mekdsz.hu ímélcímen!

Facebook kommentek

komment

So, what do you think ?