Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

A Kárpát-medencei ifjúsági fórumon jártunk

2016. február 15–17. között találkoztak Berekfürdőn a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek képviselői – természetesen a MEKDSZ is ott volt. A Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága (GeKIB) berekfürdői találkozóját ismét Szontágh Szabolcs és munkatársai vezényelték le.

0

Ennél hiábavalóbb cikket még nem olvastál.

Minden mindEgy – volt az idei MEKDSZ téli tábor szlogenje. Prédikátor könyve. Múlandóság. Megkérdeztünk néhány résztvevőt, miért nem volt hiábavaló eljönniük Siófokra.

0

Korunk égető kérdései

John Stott a 20. század egyik legnagyobb hatású keresztény gondolkodója és teológusa volt. Az evangéliumi világ egyik legtekintélyesebb vezetőjének számított, akiről a New York Times újságírója, David Brooks 2004-ben azt írta, hogy ha az evangéliumi keresztények pápát választanának, nagy valószínűséggel Stottra esne a választás.

0

Akik között fényletek, mint…

John Wesley, a metodista mozgalom egyik vezetője egy több kötetből álló ún. Keresztény könyvtárat állított össze, amibe belepakolt minden olyan könyvet, amit szerinte a lelkészeinek olvasnia és ismernie kellett. Amennyiben össze kellene állítanom egy könyvtárat a MEKDSZ-esek számára, harmadik helyre, a Biblia és Járay Marci összes titkári beszédének nyomtatott változata után, Lindsay Brown Mint csillagok […]

1

Fejétől illatos a hal

Félévnyitó ökumenikus zenés áhítatot tartott az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Keresztény Diákköre. A karról három keresztény oktató kereste fel a diákkör egyik vezetőjét, Csoma Zsófit, hogy mint Biblia-körösök, becsatlakoznának-e a szervezésbe, kivitelezésbe. Múlt hétfőn mintegy 30 fő gyűlt össze, hogy közösen megálljanak, mielőtt elindul a jól ismert szorgalmi időszakbéli pörgés.

0

Karácsonyi akciósorozat Egerben

Akciófilm és még véletlenül sem science-fiction, ami mint műfaj, legjobban passzol az egri Eszterházy Károly Főiskola diákköréhez. Széll Kitti szaloncukorosztó akciójáról tavaly is jelent már meg cikk a Postit!-vásznon. Most itt az alkalom, hogy megismerkedjetek az ‘extended version’-nel, azaz az idei bővített változattal, ami Jézus szülinapi partyját is magában foglalja.

2

„Az a szép, fényes éjszaka”

Valahogy hiányzott a nyugalom és az olyan sokat emlegetett „adventi készület” belőlem. A közelgő vizsgák képe teljesen elnyomta egyetemista lelkemben valaki másnak a képét, aki szintén közeledett – mindez így volt egészen múlt szerdáig.

0

Közgázos karácsony

„Mi vagyunk a gyertya lángja, és ahogy a gyertyát sem rejtik el, úgy add, Istenünk, hogy mi is világíthassunk társaink számára” – ez a gondolat hangzott el többek között a CKD-s karácsonyi összejövetelen, és ezzel a gondolattal indítanám a beszámolómat én is.

0

Nepáli határzár

Tudtátok, hogy Nepál Indiával határos része gazdasági blokád alatt van két hónapja? Feltehetően nem, mert a médiát más krízisek foglalkoztatják mostanság. Ennek ellenére a helyzet komoly, főként mert az ország a tavaly májusi pusztító földrengések után még mindig próbál talpra állni. A UNICEF szerint a Nepál–India-határ zára „az ország jövőjét veszélyezteti”.

0

Hozzáértő vagy?

„…amikor hallottam a felhívást a MEKDSZ alapfokú lelkigondozói képzésére, nem igazán éreztem különösebb motivációt, hogy jelentkezzek rá. A gondolat, ami mégsem hagyott nyugodni, az a kurzus címe volt: hozzáértő segítő. Miért ne lehetnék ennyi egyetemi tréning, óra, esettanulmány és előadás után valamelyest „jó” segítő? Milyen új szempontot tud adni a hozzáértő segítő képzés az eddigi ismereteimhez?”

0

The Magnificent Seven

A félévzáró alkalmunkra készültem éppen, amikor azon kaptam magam, hogy a gondolataim elkalandoztak… Először is a csodálkozás fogott el: „Hogyan telhetett el ilyen gyorsan az idő! Az nem lehet, hogy máris vizsgaidőszak van!” Ezt követte a számvetés: „Hogy is telt ez a félév a mi kis diákkörünknek…” Őszinte leszek, nem volt a legegyszerűbb félév. Sőt…

0

Célkeresztben: Bejrút és Párizs

Az elmúlt hetekben a bejrúti és párizsi merényletek sokkolták a világot. Elborzadva figyeljük, hogy pár merénylő néhány fegyverrel milyen pusztításra képes. Aki pedig up to date akar lenni Bejrúttal kapcsolatban – hiszen mint a világ nyugati felén élők, valószínű inkább Párizsról hallunk többet – úgy az informálódás végett íme, egy Index– és egy Wikipédia-cikk a […]

0

Kereszténység cenzúra nélkül

Az IFES európai országainak van egy FEUER nevű tömörülése, ami a Fellowship of Evangelists in the Universities of Europe [Evangéliumiak Európa Egyetemein Szövetség] elnevezést takarja. A FEUER missziós heteket szervez Európa különböző országaiban. Az idei év első felében 30 ország több mint 150 egyetemén rendezték meg ezeket, s bár a legtöbb ilyen Nagy-Britanniában volt, Albániában (3), […]

0

Biztonságos szex? Ugye viccelsz?

Talán nem is olyan nehéz összeegyeztetni az egészségügyet és az egyetemi diákmissziót, hiszen a tini- és az egyetemista korosztály körében világszerte nagy problémát jelentenek a drogok, az alkohol, a dohányzás és a HIV. Az alkoholban és dohányzásban a magyarok különösen jól teljesítenek, ami nem éppen nemzetünk büszkesége. Másutt viszont más a probléma, úgyhogy most vegyük […]

0

MEKDSZ-re ébredve

Péntek reggel van, és te fekszel az ágyadban. Kissé fázol, összegömbölyödsz a takaró alatt, majd egyet fordulsz – és leesel a földre. Felriadsz, és szétnézve konstatálod, hogy ez nem a te ágyad, nem a te takaród, nem a te szobád! Ráadásul nem vagy egyedül, valaki fekszik még az ágyon!

0

Fokossal és összefogva a diákkörért

És ha már egyszer érdeklődtem a debreceni orvostanhallgatók felől, miért ne hívnám fel Radeleczki Sanyit, a Semmelweis Egyetem orvosis diákkörének vezetőjét is? Íme, fővárosi doktorjelöltjeink közösségének meglepő újdonságai.

0

Kreatívan a cethal gyomrában

Egyszer volt, hol nem volt, volt valaha egy MEKDSZ-ötlettár (szül. Bp., 2005. aug. 31., †/legutóbbi bejegyzés: 2008. nov. 24.) Illetve az a jó az ötletekben, hogy egy idő után újrafelhasználhatóak (aktuális diákkörvezetők, figyelem!) Ha azonban ez nem lenne elég, íme, a debreceni orvosis diákkör vezetője, Demeter Sebastián által megosztott tippek.

0

Isten Bulgáriába látogat

Gyakran nehéz a diákok ingerküszöbét elérni, ezért folyton azon agyalunk, hogyan lehetnénk eléggé kreatívak ahhoz, hogy felkeltsük az egyetemisták figyelmét az evangéliumra. A bolgárok két évvel ezelőtt egész jó ötlettel álltak elő.

0

Szolgálat az árnyékszékről

Márciusban hírt adtunk a perui diáktársainkról, akik egy webes platform létrehozásával szolgálnak az egyetemre készülő diákok felé. A weboldalon a tanulók linkeket és egyéb erőforrásokat oszthatnak meg egymással. A projekt neve: Uconecta. Az „u” utal az egyetemre (universidad), a „conecta” pedig a kapcsolódásra. Aki kíváncsi, mi történt azóta ezzel a projekttel, olvasson tovább.

0