Postit!

A MEKDSZ mi vagyunk.

Posts Categorized / IFES

Isten a legfelsőbb körökben

Procel Da Silva Armando számos más bissau-guineai diákhoz hasonlóan Portugáliában tanult, ahova a kormány a legtehetségesebb diákokat küldte. Procel egyetemi évei alatt megtért, és elhatározta, hogy hazájába visszatérve a kormány és a helyi szolgáltatások megjobbításán fog dolgozni. Tekintve, hogy tehetségből bőven mért neki Isten, hamarosan a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesévé nevezték ki.

0

Élve és/vagy halva

Presence, missziós ötletelések és az ősz. Tökéletesen illeszkednek a táborokban már felrajzolt ívbe, hiszen 2017 az evangelizáció éve, ennek szenteltük. Így különítettük el, és ajánlottuk Isten számára. A misszió felé félúton. A csattanóért görgess! 😉

0

Hogyan találkozz a miniszterelnökkel?

Diákok a kormány előtt. Derek a Lusakai Egyetemen olyan gyorsan növekedő diákkört hozott létre, hogy a hír, mely szerint pár héten belül a diákok 10%-a keresztény lett, még a miniszterelnökhöz, Kenneth Kaundához is eljutott. Behívta Dereket a palotájába, és megkérdezte, mi az az üzenet, amellyel feje tetejére állította az egyetemet.

1

Engedjük ki az Oroszlánt a ketrecből!

Nem kell levéltárakat kutatnunk, évszázados forrásokat elemeznünk ahhoz, hogy diákseregek mindent és mindenkit mozgósító tevékenységeinek nyomaira bukkanjunk. Úgy hiszem, hogy komolyabb statisztikai alátámasztás nélkül is kijelenthetjük: Európa történelme során a legtöbb mozgalom a felsőoktatásban részt vevő diáksághoz kapcsolható. „Az egyetemista egy külön állatfaj!” – hangzott egyszer mellettem a villamoson, nem éppen derűs hanghordozással.

0

J E L E N m i n d ö r ö k k é

Voltunk, láttunk, visszamennénk – IFES ‘Presence’ Evangelizációs Diákkonferencia, Aschaffenburg, Németország. 50 nemzetből, 1700 résztvevővel. Mémparádé, gifcsokor – egy nap tapasztalatai, a magyar delegáció benyomásai alapján képekben. Taste & see!

0

Hajrá, Kolumbia! Hajrá, magyarok!

A Mint csillagok a világban egy bizonyságtétel-sorozat arról, mit és hogyan cselekszik Isten a világban a diákok által. Annak ellenére, hogy mi, diákok keveset tudunk és keveset tapasztaltunk még, eszközök lehetünk Isten kezében ezen a földön.

0

Nincs kétség: van egység

Napjainkban úgy tűnik, hogy ismét előtérbe kerülnek nemzetiségi konfliktusok – legalábbis a világ nyugati felén. Persze nemzetiségi konfliktusok mindig is voltak (lásd például: Jn 4,9, és ahogyan ezt megélték az akkor még kissé éretlen tanítványok: Lk 9,51-54), de az elmúlt évek migránshulláma, illetve a részben emiatt megerősödő szélsőjobboldali pártok, valamint az amerikai elnökválasztás következtében újra kiéleződött […]

0

A misszió hava

Közeledik a karácsony, ami azt jelenti, hogy mindenki testestül-lelkestül az ajándékvásárlásra és különleges ételek elfogyasztására koncentrál. Számosan énekelnek hóról, Mikulásról, karácsonyi csillagról és a jászolban fekvő kisgyermekről, anélkül, hogy hinnének benne. Van azonban egy csoport Dániában, akik valami egészen másra fókuszálnak most: januárban Grönlandra mennek.

0

Jézus Gabonban: diákmisszió középfokon

Nem is olyan régen az IFES blogja beszámolt a választások utáni zavaros helyzetről… nem, nem Amerikában, hanem Gabonban. Ezt mint hűséges csatlósok, a magyar blog is lehozta. Azóta Penny Vindennek lehetősége volt két gaboni középiskolai diákmissziós vezetővel beszélgetni a diákkörös tapasztalatairól. Elvégre, ahogy Penny fogalmaz, öröm megosztani az ő lelkesedésüket, kitartásukat és bátorságukat a nehézségek […]

0

Do you speak English?

Október 21. – IFES-imanap. Diákok, munkatársak és IFES-szimpatizánsok gyűlnek össze világszerte, hogy együtt ünnepeljék azt, amit Isten tesz az iskolákban, egyetemeken, és imában emeljék fel az IFES-család imakéréseit. Az idei téma a „Szeresd felebarátodat” volt, így ebben a cikkben két olyan szomszédos ország diákmozgalmáról lesz szó, akik félretették nemzeteik ügyes-bajos történelmét, és Krisztusban összejöttek, hogy egymást szeressék […]

0
Oldalak:12345